A Budapesti Műszaki Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem csapatai vitték haza a tavaszi ChaosStack díjait

A 100 regisztrálóból mintegy 60-an vehettek részt a fiatal fejlesztők immár harmadik, ChaosStack nevű versenyén szombaton Budapesten, neves cégek...

 
 

A Liferay ismét a Magic Quadrant kiadvány élmezőnyében

A Gartner által vizsgált 17 élményalapú szolgáltatást nyújtó cég között sorozatban a kilencedik alkalommal foglalhatott el vezetői pozíciót a Liferay Inc. a Gartner Magic Quadrant...

 
 

A Huawei minden üzletága növekedni tudott 2018-ban

Megjelent a Huawei Technologies 2018-as éves jelentése. A vállalat tavaly a kedvezőtlen nemzetközi politikai környezet ellenére is minden üzletágában növekedni tudott. Az éves jelentés kapcsán Guo Ping,...

 

Az OTT-One árbevétele közel 50, nettó eredménye pedig több mint 90 százalékkal nőtt 2018-ban

Tavaly az OTT-One árbevétele 548,6 millió forinttal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, amely közel 50 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest. A társaság...

 
 

20 éves a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége

Új elnököt és alelnököt választott a VISZ közgyűlése, és az elnökségben is voltak személycserék. Takács Tibor korábbi elnök lemondott pozíciójáról, és...

 

Jövőre a pilóták ötöde nő lesz az easyJetnél

Európa vezető légitársaságánál 222 nő dolgozik pilótaként, ez 2015-höz viszonyítva 73 százalékos növekedést jelent. Ezzel előreláthatóan az év végéig 18...

 
 

Hatodik alkalommal startolt a Women Startup Competition

A Budapestről indult Women Startup Competition az elmúlt években az egyik legnagyobb nemzetközi női startup rendezvénnyé nőtte ki magát. A teljes Európát...

 

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és az ELTE

A MÁV együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, melynek keretében közös oktatási programok szervezését, szakmai gyakorlóhelyek...

 
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció