Az Év CIO-ja 2013-ban Kerper Gábor

A Vezető Informatikusok Szövetsége Teljes gőz – tájoló nehéz időkben címmel rendezte meg idei nyár végi konferenciáját, az INFO Hajót, ahol az is kiderült, hogy a Ringier informatikai vezetője nyerte el a VISZ díját 2013-ban.

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományosan nyárvégi dunai hajózás közben vet számot az év informatikai folyamataival, a vállalati felhasználók szemszögéből vizsgálva a technológiai, szervezeti és üzleti trendeket. Ilyenkor derül ki az is, hogy a szövetség kinek ítélte oda az év CIO-ja díjat.

 



A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) által alapított díjat minden évben átadják annak, akit a szakmai zsűri a legérdemesebbnek ítél meg. A szervezet idén tizenkettedik alkalommal írta ki a pályázatot, melynek díjátadó rendezvényét augusztus 28-án tartották.

 

Idén, a neves szakemberekből és szakírókból álló zsűri Kerper Gábornak, a Ringier Kiadó Kft. informatikai vezetőjének ítélte az elismerést, aki a technológiai változásokat versenytényezőként használó médiaiparban vezényelte igen eredményesen cége informatikai tevékenységét, amire a Ringiertől oly módon kapott visszajelzést, hogy nemzetközi projektek vezetését is rábízták.

 

A független zsűri szakmai szervezetek – a VISZ, a Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Projektmenedzsment Szövetség – mellett az NFM Infokommunikációs Államtitkársága, valamint a hazai szaksajtó képviselőiből állt. A zsűri két körben választotta ki a díjazottat: először a hazai cégektől és a zsűritagoktól beérkező egyéni javaslatok alapján kialakította a díjra esélyes CIO-k egy szűkített körét, majd felkérte őket rövid pályázati munka írására, végül a jelölteket személyesen meghallgatva hozta meg a döntését.

 

Kép: bitport.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció