Repülőmérnök lehet az új magyar űrhajós

Megvan az Axe Apollo Space Academy győztese

Egy végzős repülőmérnök hallgató lehet az újabb magyar űrhajós. Juhos Norbert már biztos utazik Orlandóba és nagyon készül, hogy a végén a 23 űrutazó egyike legyen.

 

Hosszú megpróbáltatások után a Sziget hétvégéjén megszületett a végeredmény és kiderült, ki az a hat fiatal, aki a közép-európai űrkiképző központból kijut a NASA központba. Az Axe Apollo Space Academy (AASA) nemzetközi bázisán Magyarországot egy repülőmérnök hallgató, Juhos Norbert képviseli, akiről azt is megtudtuk, hogy vitorlázó pilóta növendék.

 

 

„Minden érdekel, ami repüléssel kapcsolatos” – kezdi a beszélgetést Norbert, aki a Blahán lett figyelmes az Űrakadémiát hirdető plakátra. „Hihetetlen lehetőségnek tartottam, sosem gondoltam volna, hogy legdédelgetettebb álmom, az űrrepülés lehetősége ilyen közel kerül hozzám” – mondta a magyar nyertes.

 

Onnantól kezdve minden megtett azért, hogy része lehessen a versenynek, ami egy Space Party keretében sikerült is neki. „Nagy izgalommal vártam, hogy a Sziget űrbázisán elérkezzünk a végső megmérettetésig” – emlékszik vissza Norbi. Mint elmondta, az orvosi vizsgálatok nem jelentettek neki nagy kihívást.

 

„A pszichológiai teszt volt a legneccesebb, ugyanis a vizsgálat előtt a Szigeten csak egy órát tudtam aludni, így eléggé megerőltető volt koncentrálni.” A tesztre sokat készült és elmondása szerint semmi meglepő nem érte, az egyik legmagasabb pontszámmal várta az akadálypálya kihívásait. „Ketten, egyforma pontszámmal végeztünk az akadálypályán és a döntő feladatot nekem sikerült jobban megoldanom.”  Így jutott be Norbi a hat legjobb közé, hogy Magyarországot képviselhesse Orlandóban.

 

 

Az ifjú asztronauta jelölt már javában edz az év végi kiképzésre. „Nem csak fizikailag igyekszem felkészülni, de az elérhető összes szakirodalmat igyekszem átnézni és az angolomat is fejlesztem, hogy ne legyen semmi gond” – számol be a felkészülésről Norbi, aki egyfajta edzés gyanánt sokat igyekszik repülni is. Ezt viszonylag könnyen meg tudja oldani, hisz’ már jó ideje vitorlázó pilóta-növendékként szeli az eget.

 

Most tehát irány Orlando, ahol 62 ország több mint 500 ezer jelentkezőjéből választották ki azt a 110 jelöltet, akik közül 23-nak lehetősége lesz, hogy az űrbe repüljön, és hősként térjen vissza. Reméljük, egyik Juhos Norbi lesz.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció