Az üzleti döntéshozók médiafogyasztása

A magyar üzleti döntéshozók többsége a Heti Világgazdaság című lapot olvassa, az RTL Klub televíziós csatornát nézi és a Danubius rádiót hallgatja, ez a réteg az átlagosnál jelentősen több személyi számítógéppel, mobiltelefonnal, autóval és bankkártyával rendelkezik - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos közös felméréséből.
A GfK elemzése szerint Magyarországon jelenleg 179 ezren hoznak üzleti döntéseket legalább évi 50 millió forintos forgalmat lebonyolító, minimum hat alkalmazottat foglalkoztató cégeknél.

A piackutatás szerint az üzleti döntéshozók jelentős része, 48 százaléka olvassa a HVG-t, 35-35 százalékuk a Népszabadság és a Lakáskultúra olvasója. A Szép Házak című folyóiratot 31, a Színes RTV-t 22, a TVR Hét című műsorújságot pedig 21 százalékuk lapozza rendszeresen. Az üzleti döntéshozókat reprezentáló 3000 fő személyes megkérdezése során kiderült, hogy naponta átlagosan 193 percen át néznek tévét, ez körülbelül egy órával kevesebb a többi felnőtthöz képest. Az üzletemberek között az RTL Klub a legkedveltebb csatorna, ezt követi a tv2, a harmadik helyen pedig az m1 áll.

A felmérésből kiderül, hogy az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban dolgozó vezetők a 193 perces átlagnál több, míg a mezőgazdaságban, az iparban, a szállítás és a pénzügy területén és a nonprofit szférában a vezetők az átlagosnál kevesebb időt töltenek a televízió előtt.

A magyar üzleti vezetők naponta átlagosan 150 percig hallgatnak rádiót, többségük a Danubiust részesíti előnyben. A felmérés szerint a Sláger rádió áll a második és a Kossuth adó a harmadik helyen.

A GfK és a Szonda Ipsos piackutatásából kiderül, hogy az üzleti döntéshozók 66 százaléka rendelkezik személyi számítógéppel, míg az országban a 15 évnél idősebb lakosság körében 19 százalék ez az arány.

Mobiltelefonja az üzletemberek 71, autója pedig 78 százalékának van, szemben a 20, illetve 40 százalékos országos átlaggal. Bankkártyája az üzleti döntést hozók 79 százalékának van, míg a 15 évnél idősebb lakosság körében 33 százalék ez az arány.

Internet-hozzáféréssel az üzleti döntéshozók 63 százaléka rendelkezik, míg az egész lakosságon belül 13 százalék számára adott ez a lehetőség.

A felmérés szerint az üzleti vezetők 69 százaléka férfi és 74 százaléka diplomás. A vezetők többsége, 38 százaléka 40-49 éves, 36 százaléka pedig 50 éves vagy idősebb. A 174 ezer üzleti vezető 63 százaléka vidéki és 37 százaléka fővárosi, míg az összlakosság 80 százaléka lakik vidéken és 20 százaléka a fővárosban. A vidéki döntéshozók közül 37-37 százalék lakik megyeszékhelyen, illetve egyéb városokban, falun pedig 26 százalékuk él.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció