Unpacked esemény szeptember 4-én – jön a Note III

A Samsung kiküldte a következő Unpacked rendezvényre szóló meghívókat a sajtó számára. A szeptember 4-én tartandó buli központi témája a Galaxy Note okostelefon-tablet hibrid sorozat új tagja lesz.

A dél-koreai gyártó az IFA 2011 során rántotta le a leplet első phablet (okostelefon-tablet hibrid) készülékéről, a Galaxy Note-ról. Az okos kütyük körében teljesen új kategória született e modell megjelenésével, s a felhasználók növekvő érdeklődése hatására a hatalmas kijelzővel szerelt okostelefonok tábora azóta egyre népesebbé vált. A Samsung tavaly – szintén az IFA során – bejelentette a Galaxy Note II-t, s úgy fest, hogy ez idén sem lesz másképp. A vállalat ugyanis tegnap kiküldte a meghívókat a sajtó képviselői számára, mely a második idei Unpacked eseményre szól (az elsőn a Galaxy S4 debütált). A szeptember 4-én, este 7 órakor a berlini Tempodromban tartandó banzáj fő attrakciója kétségkívül az új Galaxy Note lesz, az időzítés mellett erre utal a meghívóban megjelenő „Note the date” – azaz jegyezd fel a dátumot – szöveg is.

Érdekesség, hogy már a korábbi pletykák is szeptember 4-ei bemutatóról beszéltek a Galaxy Note III kapcsán. Felmerül a kérdés, hogy vajon a készülék felszereltségét boncolgató mendemondák is beigazolódnak-e?

 


 

[Forrás: SlashGear]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció