A Samsung gyárában jártunk – betekintés a kulisszák mögé

Tegnap látogatást tettünk Jászfényszarun, a Samsung ottani gyáregységét jártuk be. Reggel buszra szálltunk, majd meg sem álltunk a gyárig, ahol nemcsak a termelési folyamatokkal ismerkedtünk meg, hanem a digitális lekapcsolás virtuális pillanatát is megélhettük.

Talán sokak számára ismerősen cseng a település – Jászfényszaru – neve, hiszen itt található Európa legnagyobb televíziós gyáregysége, ahol 19-42 hüvelykes modelleket gyártanak, és amely mintegy 3 ezer ember számára biztosít megélhetést. Ez a szám önmagában sem kevés, de – ahogy a látogatás elején kiemelték – szeptemberben még tovább bővül a számuk a kormánnyal való együttműködés okán. Jelenleg is fejlesztések zajlanak, így nem is tudtuk az egész gyárat körbejárni, ám a fontos termelési folyamatokat testközelben ismerhettük meg.

 

 

A színfalak mögött

 

Először a V2-es épületbe mentünk, ahol már csak a végső összeszerelési folyamatok zajlanak. Itt 13 munkaállomás van, melyből 5-ön már csak a csomagolási folyamatokat végzik. Minden folyamat automatizált, a gépeket és módszereket pedig saját kollégák fejlesztették, melyeket a világ számos helyén használnak.

 

A kérdés sokakban felmerülhet, ha gépek végeznek egy rakás feladatot, minek van szükség emberi erőre? Nos, a válasz egyszerű: a gépek nem tökéletesek. Mint ahogy azt megtudtuk, gyorsabban is megy a munkavégzés, ha emberi erő támogatja, és van kifejezetten olyan állomás, ahol csak a munkások helyezik be a különféle alkatrészeket.

 

Az egyik résznél például a gép 3-4 csavarral rögzíti a készülék hátsó részén, majd egy monitoron látja a dolgozó, melyik csavar nincs megfelelően rögzítve. Emellett pedig még emberek is helyeznek el csavarokat. Itt persze újra felvetődött bennünk a gondolat, hogy az rendben van, hogy a gépek nem tökéletesek, na de miért nem végez el mindent a gép, amit aztán a dolgozó ellenőriz?

 

Erre azt a választ kaptuk, hogy így sokkal hatékonyabb a munkavégzés. 6-7 csavar esetén már jócskán lelassul a gép teljesítménye, ezáltal a végzett munkafolyamat is. Ennek szétbontása azonban gyorsítja a gyártási folyamatot.

 

A hatékonyság pedig a számokból is tükröződik, ugyanis évente több mint 15 millió TV készüléket gyártanak csak a jászfényszarui gyárban, és mindössze csak egy műszakban dolgoznak a munkások.

 

Rá is kérdeztem, hogyan lehet a téli, ünnepek előtti hajrában bírni a tempót? Természetesen erre is megkaptuk a választ: a nyári „uborkaszezonban” többletet termelnek, amivel a téli keresletet kényelmesen ki tudják szolgálni. Igaz, hogy mindehhez 3 ezer ember megfeszített munkája járul hozzá, de ne felejtsük el, hogy Európa legnagyobb TV- gyáráról beszélünk.

 

 

Részlet a V2-es gyáregységből

 

 

A biztonság az alapja mindennek

 

Mi is megtapasztalhattuk, hogy a Samsung nem csak szónokol a minőségről, tesz is érte. A gyártási folyamatok során számos biztonsági előírást be kell tartani a dolgozóknak. Ám ez nem csak a gépek érdekében történik, hanem a dolgozók védelme is alapvető.

 

Minden munkatársat földeléssel és kisülés elleni védelemmel – ez utóbbi a V1-es épületben történik – látnak el, valamint a helyiségek páratartalmára is odafigyelnek. Itt is kettős elvvel találkozunk: ami a gépnek nem jó, az a dolgozónak sem.

 

A V1-es épületben még szigorúbb előírások vonatkoznak a dolgozókra. Itt biztonsági munkaruházat viselete is kötelező, sőt, bizonyos helyeken plusz overáll és csizma használata is. Itt azért helyeződik nagy hangsúly minderre, mert ebben a fázisban történik a kijelző beépítése a keretbe. Nagyon fontos, hogy nem kerülhet semmilyen por vagy szennyeződés bele.

 

 

Mi is magunkra öltöttük a biztonsági ruházatot, hogy bemehessünk a V1-es gyáregységbe

 

Bár mi nem mehettünk a „falak mögé”, csak üvegablakon követhettük a gyártási folyamatot, mégis, nekünk is bele kellett bújni az elsőre viccesnek tűnő védőfelszerelésbe. Ennek oka, hogy már az előkészítő tér is tiszta tér, hogy valóban semmilyen szennyeződés ne kerüljön az alkatrészekbe.

 

Ebben az egységben minden „just in time” elven működik, vagyis semmi nem kerül raktárra, hanem egyenesen az összeszerelési, csomagolási részbe vándorol, majd onnan kerül tovább, szükség esetén a raktárba.

 

Ami innen kikerül, annak nyoma van

 

A minőség és biztonság mellett van még egy fontos dolog, amire nagy figyelmet fordít a Samsung: a rendszerregisztráció. Minden készüléket ellátnak egy sorszámmal, majd ezeket beiktatják a rendszerbe, így minden egyes modell historyja (története) visszakövethető, vagyis minden lényeges információ: mikor és hol gyártották stb.

 

„Európa minket néz”

 

Ez a szlogen talán sokak számára ismerősen cseng. Volt időszak, amikor Európa egyetlen Samsung gyára a jászfényszarui volt, amely azóta is töretlenül halad előre, és még mindig őrzi vezetői helyét. Az ünnepségen ezt a gyár elnöke, Kyu Jin is elismerte, aki beszédében kiemelte, hogy Magyarország a színes TV-k hazája, majd hozzátette:”Nincsenek minőségi LED TV-k az itt dolgozó kollégák erőfeszítése nélkül”.

 

 

A digitális átállás jászfényszarui ünnepségéről bővebben itt olvashattok.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció