Vége egy korszaknak: megszűnik az amerikai PC World magazin

Lezárult egy korszak: az amerikai PC World 30 év után átköltözik a netre, már csak augusztusban vehetik kézbe az amerikai olvasók a lapot.

Az internet keményen elbánt a nyomtatott magazinokkal, és ez különösen igaz a számítástechnikai szaklapokra. Éppen az ő olvasóik azok, akik – érdeklődési körüknek megfelelően – szinte egész nap a neten szörföznek. - írja a hvg.hu.

A legtöbbjük pár évig még párhuzamosan olvasta a nyomtatott magazinokat és az online tech oldalakat, majd sokan – éppen ez utóbbiak kvázi ingyenessége, illetve aktualitása miatt – a netes változatokra szavaztak.


Így történt ez az amerikai PC World esetében is, amelynek bevétele igencsak megcsappant az utóbbi időben: a példányszám eséssel együtt a hirdetők nagy része is elpártolt.

A digitális Time magazin tech rovatában a PC World egy volt újságírója emlékezik vissza az „aranykorra”, pontosabban a nyomtatott magazin aranykorára, hiszen – mint megjegyzi – a tech újságírás nem halt meg, csak éppen áthelyezte székhelyét a digitális világba.

Augusztusban még egyszer kézbe vehetik az amerikai olvasók a PC Worldöt, de utána már csak az interneten fognak találkozni vele. 


forrás: HVG.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció