Csak az Android lehet a Nokia mentƑöve

A piaci elemzƑk szerint kizárólag akkor lehet jövƑje az egykor világelsƑ Nokiának, ha kedvezƑ árú androidos készülékekkel bƑvíti portfólióját.

A Nokiát több mint egy évtizeden keresztül emlegethettük a „finn óriásként”, hiszen a cég szilárdan tartotta vezetƑ pozícióját a mobilpiacon. A helyzet azonban megváltozott az okostelefonok térnyerésével és az új platformok megjelenésével, ugyanis a Nokia késƑn kapcsolt, s a Symbian rendszerƱ készülékekkel próbált sikereket elérni. Megjelentek például a felhasználói élményt egy új szintre emelƑ androidos kütyük, melyek sokkal jobban kiaknázták az érintƑképernyƑ adta lehetƑségeket, mint Symbian alapú társaik.

Miután a cég végre felismerte, hogy a Symbianból már nem igazán lehet többet kihozni, s már csak a saját sírját ássa a platform erƑltetésével, a Microsofttal összemelegedve belefogott a Windows Phone rendszerƱ okostelefonok gyártásába, s ezen a fronton a legsikeresebb céggé vált. Viszont a stílusos külsƑvel, kiemelkedƑ képalkotási képességgel és rengeteg szoftveres extrával megáldott, esetenként rendkívül kedvezƑ árú Lumia modellek sikerei a mai napig elmaradnak a hasonló árfekvésƱ  androidos masinákétól, s ennek egyik fƑ oka valószínƱleg a Windows Phone hiányosságaiban keresendƑ – például máig nincs egységes értesítési felület a rendszerben.

A finnek az okos funkciók garmadájával felvértezett „butamobilokban” is fantáziát látnak, így sorra dobják piacra az Asha modelleket, melyeket különbözƑ dolgokkal próbálnak az átlagnál izgalmasabbá tenni (például a nemrég bemutatott Asha 501 üzemidƑ és tudás terén is ott van s szeren, miközben elképesztƑen olcsó). Ezekkel a telefonokkal kapcsolatban viszont joggal merül fel a kérdés, hogy van-e egyáltalán létjogosultságuk, hiszen az a júzer, aki okos funkciókra vágyik, okostelefont vesz, aki pedig beéri az alapszolgáltatásokkal, annak tökéletes választás egy egyszerƱ feature phone – ami már jóval olcsóbbban beszerezhetƑ, mint egy Asha készülék.

A fentiek alapján nem meglepƑ, hogy a piaci elemzƑk szerint a Nokia számára a Windows Phone-nál jóval népszerƱbb Android platform jelentheti a sikerhez vezetƑ utat. Állítólag néhány olcsóbb droid hozhatna gyors javulást a vállalatnak.

Te örülnél, ha androidos Nokiákkal találkozhatnál az üzletekben, vagy úgy gondolod, hogy lassan, de biztosan a Windows Phone alapú eszközökkel, illetve az Asha mobilokkal kikövezett úton haladva is nagy sikereket érhet el a gyártó a jövƑben?

 

 

[Forrás: CNET]

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł