Oroszországban augusztustól megakadályozzák a hozzáférést az internetes kalózoldalakhoz

Oroszországban augusztustól megakadályozzák a hozzáférést a filmek és videofelvételek letöltésére szolgáló internetes kalózoldalakhoz - erről döntött pénteken a törvényhozó testület alsóháza.

A duma nagy többséggel, 337 szavazattal rögtön második és harmadik, azaz végső olvasásban is elfogadta a jogszabályt, amelyet mindössze két hete terjesztettek be együttesen a kormánypárti és az ellenzéki képviselőcsoportok. Csak a Zsirinovszkij-féle liberális demokraták nem csatlakoztak a törvényjavaslathoz.
 

Az orosz törvény a felhasználókat nem bünteti, csak azoknak az internetszolgáltatóknak, illetve a szolgáltatásban közreműködőknek a felelősségre vonását írja elő, amelyek révén a különböző internetes kalózoldalakon illegálisan elhelyezik a filmeket és filmsorozatokat. Egyúttal bünteti ezeket a kalózoldalakat, és elrendeli azok blokkolását.
 

Az internetes cégek élénken tiltakoztak a törvény elfogadása ellen, mivel azt üzletük oroszországi fejlesztésére nézve veszélyesnek tartják. Az egyik legnépszerűbb orosz kereső program, a Yandex munkatársai szerint a törvény nem az internetes kalózkodás, hanem az Internet működésének logikája ellen hat, és mindenkire csapást mér, vagyis nem csak a számítógépes világháló használóira és a különböző szolgáltatókra, hanem a szerzői jogok tulajdonosaira is. 
 

A Yandexen kívül a Google és a Mail.ru csoport is bírálta az internetes kalózkodás megakadályozására hozott orosz törvényt. Kifogásolják, hogy a jogszabályt az internetes üzletág megkérdezése nélkül hozták.
 

A törvény szerint a moszkvai városi bíróság dönt minden egyes vitás kérdésben. Ráadásul a filmek szerzői jogainak a tulajdonosai még a döntés előtt zároltathatják azt az oldalt az interneten, amelyen illegálisan helyeztek el valamely filmet és amelyről azt az internetes oldal tulajdonosa nem hajlandó eltávolítani.
 

A törvény első változata szerint minden internetes tartalomra kiterjedt volna a szerzői jog védelme. A zenei felvételek és más anyagok illegális elhelyezése elleni szabályozás előkészítését őszre halasztotta az orosz parlament. 
 

Oroszország 18 év után tavaly lett a Kereskedelmi Világszervezet teljes jogú tagja (WTO), azóta fokozottabban lép fel az internetes kalózkodás ellen.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció