Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetésre

Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére - mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.

Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője kifejtette: a közelmúltban mind az NFC-telefonok, (NFC - near field communication, vagyis gyakorlatilag érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok száma dinamikusan nőtt az országban, 2012 végén már 17 ezer ilyen terminál volt a hazai kereskedelmi elfogadóhelyeken.
 

A MasterCard által jóváhagyott, NFC-fizetésre is alkalmas mobiltelefonok száma is jelentősen emelkedett, mára 20 gyártó 150 típusú készüléke kapta meg a MasterCard jóváhagyását - tette hozzá. Elmondta: független kutatások szerint 2014-ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedői egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is.
 

A kártyatársaság szakértője ismertette: a telefonos fizetés terjedésének alapfeltétele az elfogadás fejlesztése, melyben nagy szerepet játszik a MasterCard, hiszen az elfogadó banki partnerekkel együtt eddig 29 európai országban vezették be a PayPass technológiát a kereskedelmi helyeken, és kezdték meg ezzel az NFC technológiát kezelni képes terminálok telepítését.
 

Jelenleg több mint 412 ezer kereskedelmi elfogadóhelyen található ilyen készülék Európában - fűzte hozzá Szetnics László.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció