Készül az Xperia Z Google Edition?

A pletykák szerint a HTC One és a Galaxy S4 után a Sony idei csúcsmodellje is beáll a sorba, s belőle gyári Android rendszerrel piacra kerülő „Nexus-szerű” kiadás.

Mint tudjuk, a Google I/O konferencia során bemutatkozott a Samsung Galaxy S4 csupasz, azaz teljesen gyári Android operációs rendszerrel ellátott kiadása, mely a könnyű hackelés érdekében eleve nyitott bootloaderrel érkezik. A Samsung üdvöskéjéről szóló hír még ki sem hűlt, máris jött a pletyka, mely szerint limitált példányszámban ugyan, de a HTC One-ból is készül efféle Nexus élményt kínáló változat. Egy kicsit később az a mendemonda kapott szárnyra, hogy készül a Sony Xperia Z Google Edition is. A japán gyártó és a Google együttműködésének gyümölcsét jelentő készülékről egy névtelenségbe burkolózó „belsős” forrás adott hírt, így érdemes némi fenntartással kezelni a dolgot.

Míg a One és a Galaxy S4 Nexus Edition – vagy Google Edition, ahogy tetszik – várhatóan június 26-án jelenik meg, addig az Xperia Z hasonló kiadásának piaci premierjével kapcsolatban nem érkezett még pontos infó. Mindössze annyi derült ki róla, hogy Android 4.2.2 Jelly Bean rendszerrel a fedélzetén debütál július folyamán, s a másik két készülékhez hasonlóan kizárólag az Egyesült Államokban, a Google Play online áruházban lesz kapható. AZ újdonság csak szoftverében különbözik majd a jelenleg piacon lévő Xperia Z-től, hardveres felszeretlség tekintetében nem mutat eltérést.

 

 

 

[Forrás: Unwired View

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció