Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa

Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nvű programjában - jelentette be Ron Huldai polgármester.

Az új, internetes rendszer a város minden lakójának lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést az összes önkormányzati ügyben, köztük az ingatlanadó befizetését, a különböző engedélyek kérését és az illetékek rendezését, a gyerekek iskolai, óvodai és napközis beíratását.
 

Még az idén meg lehet majd oldani minden iskolai és egyéb befizetést otthonról néhány kattintással. Ezen túl állandó közlekedési információkat is nyújt az új rendszer az útelzárásokról, a balesetekről, sőt még a szabad parkolóhelyekről is.
 

A rendszer kedvezményes klubtagságot ígér a múzeumokba, koncertekre és a színházakba, és igény szerint naponta felhívják a figyelmet a környék rendezvényeire, valamint az utolsó percben vásárló tel-aviviak féláras jegyeket rendelhetnek az előadások napján még a Habimába, a helyi nemzeti színházba is.
 

Nyilvánossá teszik az összes városrendezési és építkezési tervet, a város különböző bizottságai üléseinek jegyzőkönyveit, és mindezt akár az okostelefonjaikra is letölthetik az érdeklődők.

 

A város ajándéka lesz - nemcsak a helyiek számára - a díjmentes wifi szolgáltatás a köztereken, sőt a tengerpartra is le lehet vonulni a számítógépekkel, mert ott is elérhető lesz ingyenesen a világháló.
 

"Vannak más, díjmentes wifit kínáló városok is, például Párizs, de ott az első tíz perc után fizetni kell a szolgáltatásért. Itt viszont mindenki korlátlan ideig hozzáférhet majd a wifihez" - közölte a város egyik illetékese.
 

Az ősszel esedékes választásokon ismét induló Ron Huldai nem aggódik a költségek miatt. Bár valóban sokba kerül a rendszer, a város még ennél is több pénzt megtakarít a polgárok internetes ügyintézésével - hangoztatta.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció