Kristóf Csaba másodszor az „Év információbiztonsági újságírója”

 A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2006-ban alapította meg az „Év információbiztonsági újságírója” címet, melyet minden évben nyílt pályázati felhívás keretében hirdet meg. Az idei évben is több pályázat érkezett, és az értékelés után - ahogy 2006-ban is – Kristóf Csaba, a Biztonságportál főszerkesztő-újságírója vette át az erkölcsi elismeréssel járó díjat az Egyesület május 15-i „Információvédelem menedzselése” LVI. szakmai fórumán.

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett az „Év információbiztonsági újságírója” címet Kristóf Csaba, a Biztonságportál főszerkesztő-újságírója kapta, az Egyesület rendes tagjaiból álló bíráló bizottság döntése alapján. Az „Év információbiztonsági újságírója” erkölcsi elismeréssel kívánja az Egyesület azon újságírók teljesítményét elismerni, akik sokat tesznek az információvédelmi tudatosságért, a témában rendszeresen publikálnak, és felhívják a figyelmet a téma fontosságára.




Fotó: http://antivirus.blog.hu/ ; Kristóf Csaba (jobb oldalon)

 

Kristóf Csaba 2001-ben került kapcsolatba az elektronikus sajtóval, amikor a Szamitogep.hu hírszerkesztője lett. Majd onnan 2002-ben került át az SG.hu szerkesztőségéhez, ami Magyarország egyik legjelentősebb tudományos és informatikai portálja. 2004-ben egyedülálló, kifejezetten az informatikai biztonság területével foglalkozó hírportált, a Biztonságportál-t hozta létre, és komolyan foglalkozott az informatikai biztonsághoz kapcsolódó hírek, illetve cikkek publikálásával. 2006 és 2013 között az IDG stratégiai partnerévé választotta a Portált az információbiztonság területén. 2013 eleje óta a Biztonságportál ismét függetlenné vált, amelynek főszerkesztői feladatait, valamint a hírek, cikkek többségének publikálását továbbra is Kristóf Csaba látja el.

A Hétpecsét Egyesület fórumán Kristóf Csaba a „Forensic kihívások, avagy a biztonság a pandúrok szemével”címmel tartott előadást. Prezentációjában többek között kitért arra, hogy mi is a computer forensics célja (bizonyítékok gyűjtése, rögzítése, tárolása, elemzése), valamint elmondta milyen biztonsági trendekkel találkozhatunk: a láthatatlan ellenség egyre kifinomultabb támadásokat indít, nem beszélve a mobilbiztonságról és a Cloud Computingról. Mindezen trendek egyre több biztonsági esetet vonzanak, amik mind nagyobb kihívások elé állítják a computer forensics-t és a szakértőket. Hogyan is lehet ezen segíteni? Úgy, ha a pandúrok ismerik a rablók trükkjeit, tehát jó irány, ha egy forensic szakértő etikus hacker is egyben!

Az „Év információbiztonsági újságírója” címet az Egyesület május 15-i „Információvédelem menedzselése” LVI. szakmai fórumán vette át Kristóf Csaba Csuka Dénestől, az Egyesület titkárától.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció