JogszerƱ-e a szerzƑdĂ©sek aprĂł betƱmĂ©rete?

Talán volt már Ön is olyan helyzetben, amikor értetlenül rákérdezett, hogy a másik fél által hivatkozott feltétel hol szerepelt a szerzƑdésben. A válasz: az apró betƱs részben. De mégis mennyire lehet apró betƱs az „apró betƱs” rész?- teszi fel a kérdést a Dr. Kocsis ildikó Ügyvédi Iroda.

 

Szinte minden, fƑként valamilyen szolgáltatóval kötött szerzƑdésben találunk olyan részt, melyet majdhogy nem csak nagyítóval lehet elolvasni. Így általában az emberek nagy része a szerzƑdés ezen szakaszait el sem olvassa, sƑt a legtöbb esetben nem is emlékszik rá. Pedig ezek a részek fontos feltételeket tartalmazhatnak a szerzƑdésben rögzített tevékenységgel, termékekkel kapcsolatban.

 

Miért fontos, hogy olvasható legyen a szerzƑdés? 

Az írásban megkötött szerzƑdések a legalkalmasabbak arra, hogy jogaink védve legyenek.

Éppen ezért egy szerzƑdésben minkét fél jogait és kötelezettségeit rögzíteni kell. Az is fontos, hogy mindkét fél megismerje a szerzƑdés tartalmát, hiszen mi történik akkor, ha a másik fél nem tartja magát a megállapodásunkhoz.

Persze sokszor elƑfordul, hogy egy szolgáltatás igénybevételénél a szolgáltató már kész szerzƑdését kell elfogadnunk - gondoljunk csak egy közmƱ szolgáltatóra, vagy akár egy banki szerzƑdésre. Ezekben az esetekben is tisztában kell lennünk a szerzƑdésben foglaltakkal.

De mi történik akkor, ha a szerzƑdés olyan apró betƱvel íródik, melyet nem tudunk elolvasni?

 

A betƱméretet ezen túl jogszabályban határoznák meg?

Nemrégiben egy panaszlevélben kérték az adatvédelmi biztos segítségét ezzel kapcsolatban. Ugyanis a panaszos olyan tájékoztatót kapott, amely nagyon apró betƱvel íródott, így nagyon nehezen tudta elolvasni. Az adatvédelmi biztos ezért vetette fel, hogy a közszolgáltatók által használt dokumentumok minimális betƱméretét jogszabályban kellene rögzíteni- mondta el Dr. Kocsis Ildikó, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda vezetƑ ügyvédje.,

 

Mit ír elƑ most a jogszabály a szolgáltató számára?

A szolgáltatók által használt dokumentumokra a jogszabály elƑírja, hogy közérthetƑnek kell lenniük, nem tartalmazhatnak ellentmondást és a dokumentumnak a fogyasztó részérƑl áttekinthetƑnek kell lennie.

Gyakran elƑfordul, hogy egy dokumentum a fenti elƑírásokat tartalmazza ugyan, viszont olyan apró betƱvel íródott, hogy az csak nehezen vagy egyáltalán nem olvasható. Éppen ezért született meg a fenti javaslat.

Jelenleg nincs olyan jogszabályi elƑírás, mely a minimális betƱméretet határozná meg. Lehetséges, hogy a jövƑben jogszabályban is rögzítik majd a minimális betƱméretet, de addig is minden esetben igyekezzünk megismerni az általunk aláírandó dokumentumok tartalmát. Ha pedig mégsem megy, kérjünk segítséget attól a féltƑl, akivel szerzƑdni kívánunk.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł