A táblagépek haszontalanok lesznek öt év múlva

A BlackBerry vezérigazgatója nem lát potenciált a táblagépekben

Thorsten Heins, a BlackBerry vezérigazgatója szerint a táblagépekre nincsen szükségünk. Öt év múlva hasznavehetetlenné válnak. Heinsről egyébként köztudott, hogy nem rajong a mobileszközökért.

A táblagépek mit sem érnek majd öt év múlva – jelentette ki Thorsten Heins egy interjú alkalmával. Merész szavak ezek a BlackBerry-től, akik PlayBookjukkal indították a sort, majd év eleji hírek szerint 2013 végén érkezik az első, BlackBerry 10 rendszerű táblagépük. Bár Heins a Bloombergnek adott interjúban elmondta, nem hiszi, hogy jó döntés volt belépni a táblagép piacra, tekintve a PlayBook nem túl sikeres piaci fogadtatását.

 

 

Heins azt is hozzátette, hogy öt év múlva a BlackBerry vezető helyet foglal majd el a mobil számítástechnika területén, de ehhez nincs szükségük a táblagépekre, nem jó üzleti modell.

 

Mivel a BlackBerry nem szeret beállni a sorba, a zsúfolt táblagép piactól is igyekszik távol maradni. Már korábban is beszélt arról – a PlackBook langyos fogadtatása után –, hogy nem ugrik fejest a táblagép gyártásba, ha látja benne a lehetséges nyereséget.

 

CNET.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció