Mitől újul meg az EFOTT?

Elsősorban a helyszín változik, amely évről évre egyedivé formálja a fesztiválélményt. De emellett több újdonságot, meglepetést is tartogatnak a szervezők, amelyekről sajtótájékoztatón számoltak be, ahová a balatoni hangulatot is igyekeztek megidézni.

Borospince, szőlődombokkal körülölelve – így lehetne lefesteni a sajtótájékoztató helyszínét. Ebből már sejteni lehet, hogy a magyar mentalitás főszerephez jut Zánkán. És valóban. 2013-ban egy csárdát is nyitunk az EFOTT-on, ahol kiváló népi muzsikát hallgathatunk, népdalokat és -táncokat tanulhatunk, no és persze hazai ételeket és jobbnál jobb borokat kóstolhatunk. A programokat a Csík Zenekar Kossuth-díjas brácsása, Kunos Tamás állította össze” – árulta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

 

Szóval lesz egy igazi fesztiválcsárda, ahová bármikor betérhetünk, ha éppen nem a Balatonban fürdőzünk, vagy nem egy akusztikus duplakoncerten tombolunk. Mert bizony ez utóbbi is fontos szerephez jut. A fesztiválon ugyanis a Punnany Massif és az Anna and the Barbies ad majd dupla koncertet, ami azt jelenti, hogy a színpados mellett egy csendesebb, intimebb akusztikus verzióban is meghallgathatják őket a fesztiválozók. Kardos-Horváth Janó három év szünet után itt tér majd vissza a Kaukázussal a nagyközönség elé, Kafkaz nevű formációjával pedig szintén egy csendes-ülős koncertet is ad.

 

 

Én nagyon szeretem ezeket az akusztikus koncerteket, teljesen más a hangulata, mint amikor nagyszínpadon játszunk. Sokkal közelibb a közönség, meghittebb az egész, és csókolózó párokat is gyakrabban látni” – avatott be a részletekbe.

 

És ha már EFOTT, akkor legyen magyar. A fesztiválcsárda hangulat nem véletlen, hiszen a népzene egyre jobban hódít hazánkban, akárcsak az akusztikus koncertek. Erről Csík Gabriella, a Magyar Rádió szerkesztője mesélt D. Tóth Andrásnak, a sajtótájékoztató moderátorának: „Az utóbbi években, köszönhetően kiváló zenészeinknek, hatalmas fordulatot vett ennek a fajta muzsikának a népszerűsége. A rádióban is azt tapasztaljuk, hogy a népzene fúziója a rock, a pop és az elektronikus zenével egy olyan utat nyitott, amely által szélesebb közönséghez eljut ebben a formában. Az akusztikus koncertek pedig az indulás óta nagy népszerűségnek örvendenek”.

 

 

Tibi bácsi sem maradhatott ki a sorból. A napon elpilledő újságírókat egy kis pontos labdajátékkal próbálta élénkíteni.

 

 

Bár még van egy kis időnk felkészülni az idei EFOTT-ra, nem árt feleleveníteni, kik is durrantanak nagyot idén a nemzetközi palettáról, ha már valaki elfelejtette volna: ott lesz a Faithless Live PA & DJ set, de Zánkára jön a N.O.H.A, Deniz Koyu és a Kosheen DJs is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció