Új Intel Xeon processzorok az év második felétől

Az elmúlt héten Pekingben megrendezett Intel IDF fejlesztőfórumon az Intel bejelentette, hogy gyorsítja az adatközpont processzor terméksorok bővítését az innovatív, 22nm-es lapkákkal.

Az új Xeon processzorokról és az adatközpontokkal kapcsolatos egyéb újdonságokról (Atom processzorok, méretezhető Rack) az egyik plenáris előadó Diane Bryant az Intel alelnöke és a „Datacenter and Connection Systems Group” vezérigazgatója beszélt. Az Intel 2013 második felében és 2014 első negyedévében Ivy Bridge alapú Xeon E5 és E7 processzorokat, valamint új Xeon Phi lapkákat vezet be, melyeket a mikro-szerverekhez fejlesztett négymagos Atom processzor egészíti ki.



Xeon EN/EP E5-xxxxv2 sorozat

Az Intel az Ivy Bridge architektúrán alapuló processzorok mobil és asztali változatát az elmúlt év első felében vezette be, a szerverváltozatok azonban csak több mint egy éves késéssel érkeznek. Az új Xeon processzorok közül elsőként a Xeon E5-2600 v2 sorozat érkezik. A maximum 12 magos monstrum 50%-kal több magot tartalmaz, mint elődje a Sandy Bridge alapú. A 12 magos (24 szálú) lapka 30MB L3 gyorsító-tárat, valamint négycsatornás DDR3-1866 memóriavezérlőt tartalmaz és maximum 3GHz-es órajellel működik. Ezeket a jellemzőket – többek között - extra turbófrekvencia képesség egészíti ki. A 12 magos lapkák hőtermelése (TDP) 115W és 130W között van, a 10 magos változaté csak 70W. A munkaállomásokhoz fejlesztett Xeon lapka magasabb „hő-kerettel” (TDP értékkel: 150W) rendelkezik és 3GHz-nél gyorsabb. A 22 nanométeres FinFET ’3D tranzisztorok’ segítik az energia-felvétel csökkentését. A szabványos Socket LGA2011 platform használata lehetővé teszi, hogy mikro-kód BIOS frissítéssel új mikroprocesszorokat dugaszolhassunk ugyanabba az alaplapba.


 Közel félévvel később jelennek meg a piacon az E5-4600 v2 sorozatú processzorok, amelyek 4-csatlakozóaljzatos alaplapokba dugaszolhatók. A maximum 3GHz-es lapkák két QPI csatornát tartalmaznak, amelyekkel négy CPU kapcsolható össze, egyetlen fürtbe.


Xeon E7-4800 v2, E7-8800 v2 sorozat


 Ezekkel majdnem egyszerre érkeznek az E7-4800 v2 és a 8800 v2 15 magos (30 szálas) IVB-EX vállalati Xeon lapkák, amelyek a két évvel korábban bevezetett Westmere-EX modelleket helyettesítik a jövőben. Az új Xeon E7 processzorok lényegesen lassúbbak, mint az E5 sorozatú modellek. Órajel-sebességük valószínűleg 2,4GHz körül lesz, de ennek ellenére támogatják a DDR3-1600, valamint a DDR4-2133/2400/3200 memóriát és 4 QPI csatornát tartalmaznak. Az utóbbiak nyolc E7-4800 v2 vagy E7-8800 v2 lapka összekapcsolását teszik lehetővé minden külső támogatás (lapka) nélkül.


Xeon Phi


Az Intel a Xeon Phi processzort lebegőpontos társprocesszorként fejlesztette a Xeon E5-2600 v2 sorozatú IVB-EP Xeon lapkákhoz. Ezt a processzorkombinációt fogják használni a kínai „Tianhe” szuperszámítógép következő generációjában.


Az Intel az elmúlt évben kibocsátotta a Xeon Phi 5100 sorozatot, ebben az évben pedig bevezeti a 3100 és 7100 sorozatú lapkákat. Jelenleg a leggyorsabb Xeon Phi lapka 1,1GHz-es órajellel dolgozik. A 61 magos lapka teljesítménye 1,1 TFLOPS. Az év közepén érkező két új Xeon Phi lapka a Xeon Phi 7120X és a Xeon Phi 7120P 1,238GHz-es órajelet használ és 61 magot, valamint 31MB L3 gyorsító-tárat tartalmaz, kétszeres pontosságú lebegőpontos csúcsteljesítményük pedig meghaladja az 1,2 TFOPS-t. A Xeon Phi lapkák 512 bit széles memória-adatutat támogatnak maximum 8GB GDDR5-5500 memóriához. Ezek a lapkák, illetve kártyák sem passzív sem aktív hűtést nem igényelnek, bár hő-keretük közel 300W (TDP).


A Xeon Phi lapkák a Xeon E5-2600 v2 lapkákhoz hasonlóan 22 nanométeres FinFET 3D tranzisztor-technológiával készülnek.


URL: www.intel.com
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció