Dell Inspiron 15z (5523) Ultrabook teszt – Megérinteni és megszeretni

2/ 2 oldal

Nálunk vendégeskedett egy hét erejéig a Dell sikerre termett Ultrabookja, az Inspiron 15z Touch, mely az egyik első érintőképernyővel szerelt Windows 8 rendszerű notebook. Hogy miért jósolunk nagy népszerűséget a készüléknek? A tesztből kiderül!

 

Használat

Ha gyorsan le szeretném lőni a poént, akkor azt mondanám, hogy az Inspiron 5523 használatakor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ezt a készüléket imádni fogják az emberek. Hoppá, a csattanó így elmarad, de talán így is érdemes kibontani, hogy pontosan mi az, ami megfogott a 15z-ben.

Talán egy kicsit csöpögősen fogalmazok, de az érintőképernyő volt a gép kulcsa a szívemhez. A Windows 8 új és kissé idegen felülete kezes bárányként viselkedett az ujjaim alatt, az egyes funkciók elérése, a képek nagyítása/kicsinyítése, s szinte minden kényelmesen és gördülékenyen vezérelhető volt. A fényes, így tükröződésre hajlamos kijelző egyébként élénk színekkel és nagy betekintési szöggel rendelkezik. Érzékenysége is megfelelőnek tűnt, általában első érintésre reagált, de tény, hogy olykor elmélázott, s újra kellett próbálkoznom az adott paranccsal (persze lehet, hogy csak  plusz simogatásra vágyott :) ). Kapunk virtuális billentyűzetet is, ami jól jöhet, ha nem akarjuk elvenni a kezünket a megjelenítő felől, bár ennek nem sok értelmét látom. A jó öreg asztalos ("Desktop") felületen szintén jó hasznát vettem az érintőkijelzőnek, ám itt már egy kicsit furcsa volt a használata, akaratlanul is a jól bevált egeres-billentyűzetes irányításra vágytam.  Érdemes még megemlíteni a megjelenítővel kapcsolatban, hogy az őt óvó Gorilla Glass üveg ugyan strapabíró, gyorsan maszatossá válhat a sok tapicskolástól, ezért érdemes bekészíteni mellé egy rongyot vagy kendőt, hogy bármikor letörölhessük. Nemes gesztus lenne a Dell részéről, ha csomagolna egy ilyen apróságot az Ultrabook mellé, mert egyrészt valóban hasznos, másrészt a legkisebb extra is jól tud esni a júzernek.

 

 

A 15z elsődleges szövegbeviteli eszköze egy gyönyörű, háttérvilágítással felvértezett szigetes billentyűzetben manifesztálódott, amin nagyon jó érzés pötyögni. Gondoltam, hogy a tesztidőszak alatt jól ki használom, hogy egy ilyen szuper klaviatúrán írhatok, ám az sajnos angol kiosztású volt, így a tervem gyorsan füstbe ment. A billentyűk megvilágítása egyébként nagyon látványos és precíz (azaz oda jut fény, ahova kell), fényereje az Fn + F6 kombinációval állítható, illetve ki is kapcsolható.

 

 

A billentyűzet alatt egy igen nagy felületű touchpad kapott helyet, melynek érdekessége, hogy integrált gesztusvezérléssel bír. Ezt én nem is tudtam, de egyszer, amikor az ujjam a kijelző helyett a touchpaden volt és csináltam egy hosszú vízszintes húzást, akkor rögtön világossá vált, mert ezzel a mozdulattal eltoltam az aktuális képernyőt és behoztam a mellette pihenő időjárást. Ezután persze rögtön elkezdtem kísérletezni a tapipaddal, s észrevettem, hogy a fent említett funkció a másik oldalról is működik, s van néhány egyéb figura is. Emellett persze az alapokat is kiválóan hozza a 15z touchpadje, s világítást ugyan nem kapott, de egy kicsit besüllyesztették a mérnökök, hogy sötétben is könnyen megtaláljuk.

A 15z energiaellátásáért egy 44WHr kapacitású akkumulátor felel, ami használattól függően 4-6 órás üzemidőt hozott a tesztidőszak alatt. Ez igen kellemes eredmény tekintettel az érintőképernyőre, a világító billentyűzetre és a nem éppen harmatgyenge processzorra.

 

 

Összegzés

A Dell Inspiron 5523 15z Ultrabook bebizonyította, hogy a Windows 8 újításait könnyen megszokhatjuk és kiaknázhatjuk egy érintőképernyős laptop segítségével. Persze, ha egy másik gyártó hasonlóan felszerelt gépe került volna a kezembe, akkor nyilván az bizonyította volna ezt be nekem, de én kifejezetten örülök, hogy egy jól összerakott, minőségi anyagokból felépülő, vonzó megjelenésű Dell készülék hozta el nekem a felismerést.

Mivel még nem hemzsegnek a piacon az érintőkijelzős Ultrabookok annak ellenére, hogy elsősorban általuk élvezhetőek a Windows 8 adottságai, a 15z Touch igen jó eséllyel pályázik a népszerűségre, hiszen egy barátságos modell, melynek ára sem rémisztő.

Egy érintőképernyős Inspiron (5523) 15z ára 250 ezer forintról indul, ami a tesztben említett értékekért cserébe talán még elfogadhatónak mondható. Én a Dell helyében próbálnék minél lejjebb menni az árral, hiszen rengeteg hűséges felhasználót szerezhetne, ha a tömegek az ő termékén keresztül ismernék meg a Windows 8 valódi örömeit – avagy jutnának el a felismeréshez, amit feljebb ecseteltem.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció