Láthatáron a Lenovo K900

Április 17-én kerül a boltok polcaira Kínában a Lenovo K900, az első okostelefon, amely Intel Atom processzorral és 1080p Full HD érintőképernyővel rendelkezik.

A Lenovo legújabb okostelefonja, a K900-as az Intel legfejlettebb mobil megoldását használja – kétmagos, 2GHz-es Intel Atom Z2580 processzort (Clover Trail+). Már januárban bejelentették, hogy érkezik az új üdvöske, most pedig már azt is lehet tudni, hogy április 17-étől lesz elérhető Kínában.

Nemcsak processzor tekintetében tűnik vonzónak, egyéb specifikációi is méltán a prémium kategóriába emelik: az 5,5 hüvelykes kijelzőméret, a 2 GB RAM, 16 GB belső tárhely, 13 megapixeles hátlapi, 2 megapixeles előlapi kamera, és persze 4.2-es Android Jelly Bean. És ha mindez még nem lenne elég, emellett még karcsú is, hiszen mindössze 6,9 mm.Az árról pontosat még nem lehet tudni, de a korai előrejelzések szerint átszámítva körülbelül 483 dollárba (kb. 114 ezer forint) kerül majd. Tekintve, hogy csúcsmobilról beszélünk, amelyek átlagára 450-550 dollár között mozog, nem tűnik rossz becslésnek, de az is lehet, hogy a Lenovo meglepi a felhasználókat, és valami egész más összeggel áll majd elő.

Egyelőre nincsenek információk azzal kapcsolatban, hogy a jövőben hol lesz kapható még a készülék, de ha a januári hírek igaznak bizonyulnak, a kínai debütálás után más régiókban is elérhető lesz.

 

Forrás: Unwiredview.com

 
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció