Huawei Ascend P1 teszt
2013. március 4.
Nálunk járt a Huawei szuperkarcsú droidja, amely nem csak stílusos külső megjelenésével, hanem sebességével is levett minket a lábunkról. A felső-közép kategóriás mobil szinte minden téren hozza a tőle elvárt szintet, de a zenerajongóknak például nem ajánlanánk nyugodt szívvel.
Bevezető
A Huawei a tavalyi Mobile World Congress során mutatta be az akkor csúcsmobilnak számító Ascend P1 és P1 S készülékeket. A két modell csak méretében és súlyában különbözik egymástól. Míg a 130 grammos P1 S 6,68 milliméteres vékonyságával egy ideig a világ legvékonyabb okostelefonjának számított, addig a 110 grammos P1 csak a másodhegedűs szerepét ölthette magára 7,69 milliméteres karcsúságával.
A bemutató után meglepően sokat kellett várni a telefonok megjelenésére, a jelen cikk tárgyát képező P1 például csak 2012 őszén került forgalomba hazánkban.
A csúszás több negatívumot is hordozott magában; a készülék felszereltsége már elavultnak bizonyult ahhoz, hogy a csúcskategóriában versenyezzen (ahova eredetileg szánta a gyártó), ugyanakkor ára viszonylag magas maradt.
A P1 kezdőára 120-130 ezer forint körül alakult, napjainkban már 100 ezer forint körül beszerezhetünk egy független példányt. Lássuk, mit nyújt a Huawei üdvöskéje ezért az összegért cserébe, s egyáltalán érdemes-e még számolnunk vele annak tudatában, hogy néhány napja az idei MWC során debütált utódja, az Ascend P2, mely négymagos processzorral, 13 megapixeles kamerával és fejlett LTE adatátviteli támogatással ötvözi a karcsú, kecses megjelenést.
Külső, tartozékok
Az Ascend P1 egy nagyon szép telefon, melyen már messziről látható, hogy egy minőségi darab még annak ellenére is, hogy műanyag készülékházzal rendelkezik. A pozitív benyomáshoz nagyban hozzájárul a jó összeszerelési minőség, a fix, tehát nem levehető hátlap és a rendkívüli karcsúság (7,7mm), ami nem csak vonzó külsőt kölcsönöz a telefonnak, hanem némi praktikummal is jár – például igen könnyű a farmerünk zsebébe csúsztatni a kütyüt.
A P1 fekete előlapját a 4,3 hüvelykes qHD felbontású Super AMOLED kijelző uralja, mely fölött középen a gyártó logója és a hangszóró értesítési LED-et is magába foglaló nyílása, alatta pedig három kapacitív vezérlőgomb (menü, home, vissza) kapott helyet. A jobb felső sarokból az 1,3 megapixeles előlapi kamera kacsint ránk. A megjelenítőről érdemes elmondani, hogy remek betekintési szöggel bír, élénk színekkel operál a fényereje is kellemes, napos időben sincs gond az olvashatóságával. Egyetlen negatívuma, hogy PenTile mátrix technológiával készült, így könnyen az agyára mehet azoknak a felhasználóknak, akiknek feláll a szőr a hátán, ha pixeleket látnak. Egyébként ha nem lessük direkt, hogy mennyire látszanak a képpontok, simán meg lehet szokni a kijelző képét.
A telefon jobb oldalára a microSD kártyafoglalat és a ki/bekapcsoló gomb, bal szélére pedig a hangerőszabályzó gombok kerültek. A P1 tetején egymás mellett sorakozik fel a 3,5mm-es audiokimenet, a microUSB csatlakozó és a microSIM kártya helye. Utóbbiba igazi mutatvány belevarázsolni a kártyát (kézikönyv nélkül, persze), ugyanis nincs egyértelmű jelzés a foglalat fedelén, hogy miként kell behelyezni a SIM-et, amit ráadásul igen mélyre kell tolni. Sebaj, ha lusták vagyunk előhalászni a user manualt, akkor is maximum négyszer kell próbálkoznunk, utána viszont egy életre megjegyezzük, hogy melyik volt a helyes formáció.
A készülék hátlapja változattól függően lehet fekete és fehér. Nálunk az előbbi verzió járt, azaz egy elől-hátul feketében pompázó P1-et teszteltünk. Míg a fehér P1 hátlapja fényes műanyag, addig a feketéé a matt, "selymesebb" fajta. Nekem utóbbi jobban bejön, a fényes műanyag szerintem sokszor bóvli hatást kelt. Az előlaptól eltérően a hátlap nem sík, alul masszívan kiemelkedik egy része, melynek bal feléről a hangszóró nyílása kukucskál. Eme nyílást talán jobb lett volna a dudor felső, vagy alsó részére tenni, hogy a telefon akkor is szépen csörögjön, amikor le van rakva az asztalra. Visszatérve a hátlap kitüremkedésére, nem véletlenül került ide, ugyanis kényelmes fogást biztosít a P1-nek. A készülék hátoldalának felső részén egy Huawei logó és egy fémes keretbe foglalt, 8 megapixeles kamera látható, utóbbi alatt egy dupla LED villanó csücsül.
Összességében megnyerő a készülék külső megjelenése és a felhasznált anyagok minősége sem hagy kívánnivalót maga után. Nagyon tetszett, hogy a Huawei hajlandó volt engedni a brutális karcsúságból a telefon popsijánál annak érdekében, hogy kényelmes legyen használni (bár bizonyára összekötötte a kellemeset a hasznossal és kihasználta a plusz helyet, ami így keletkezett). A készülék mérete normális, sem nem túl nagy, se nem túl kicsi, s a súlya is épp ideális. Az egyetlen dolog, ami szemet szúrt nekem, az SIM kártya nehézkes behelyezése, de lehet, hogy ez csak az én bénaságomat mutatja.:)
Hardver, üzemidő
Az Ascend P1 működéséért egy 1,5GHz-es, kétmagos processzor felel, amit 1GB RAM, PoweVR SGX540 grafikus gyorsító és körülbelül 2 és fél gigabájt szabad tárhely egészít ki. Utóbbi szerencsére bővíthető akár 32GB-os microSD memóriakártyával is, tehát kényünk-kedvünk szerint pakolhatunk alkalmazásokat, zenéket, videókat, képeket a telefonra.
A szintetikus tesztek azt mutatták, hogy a P1 simán felveszi a versenyt több tavalyi csúcsmodellel, például a Sony Xperia S-sel is. Ezt igazolta a gyakorlat, a kínai mobil használata során nem tapasztaltam akadást, mindent azonnal, különösebb gondolkodás nélkül végrehajtott. Komolyan, sebesség szempontjából simán hozza egy felsőkategóriás okostelefon szintjét a Huawei üdvöskéje.
A telefonban van WiFi, Bluetooth és A-GPS modul is, mobilnetezéshez 21 megabites HSDPA-t bocsát rendelkezésünkre. Egyedül az NFC-t nem találjuk, mely már több olcsóbb készülékben is jelen van. Mivel ez a technológia még mindig nem túl elterjedt, s igazából simán lehet nélküle élni, nem rovom fel a gyártónak ezt a "hiányosságot".
Mivel az Ascend P1 egy cingár cucc, ezért az átlagnál rövidebb üzemidőt vártam tőle. Nos, azt kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam a készülékben, lazán elment másfél napot egy töltéssel, a második nap vége felé persze már "sírt" a dugóért. Újabb pozitívum, hogy ha elfelejtjük éjszakára töltőre tenni a csöppséget, akkor nem fogyaszt feleslegesen, ergo nem arra ébredünk, hogy csontra lemerült az este még félig teli akkumulátorral "lefektetett" telefon, így nem ébresztett, tehát kb. egy órája fel kellett volna kelnünk. Ezt a "próbát" sajnos nem állta ki az épp górcsövünk alá tartott Nexus 4, de erről majd egy másik tesztben..
A következő oldalon a telefon szoftverét és multimédiás képességeit vizsgáljuk, majd összegezzük vele kapcsolatos tapasztalatainkat.