A Deutsche Telekom 30 milliárd dollárt kínál a VoiceStreamért

A Deutsche Telekom 4,4 százalékot vesztett kedden a Frankfurti Értéktőzsdén, miután a Financial Times és a Wall Street Journal hétfőn keményen állította, hogy a volt német távközlési monopólium ajánlatot tett az egyik legnagyobb amerikai mobiltelefon-szolgáltatóra, a Washington államban bejegyzett VoiceStreamre.
Befektetők magasnak találták az árat: ha a Deutsche Telekom a VoiceStreamet egészben megvenné, az több mint 30 milliárd dollárba kerülne az amerikai cég 124 15/16 dolláros hétfői New York-i záróára alapján. Úgy vélik, túl sok ez ahhoz képest, hogy a hongkongi Hutchison Whampoa tavaly mindössze egymilliárd dollárt adott a VoiceStream 26 százalékáért. Szakmai elemzők szerint viszont az összeg nem magas a Deutsche Telekom lehetőségeihez képest: becslésük szerint a német cégnek még további 70 milliárd dollárja van egyéb felvásárlásokra, és a távközlésben egyébként is elkerülhetetlenül itt a csillagászati felvásárlási árak korszaka.

A Deutsche Telekomnál kedden sem kommentálták az értesülést, hanem spekulációnak nevezték azt.

Hírek szerint a Deutsche Telekom ezenközben továbbra is érdeklődik egy nagyobb amerikai telefonszolgáltató, a Sprint iránt. Szakmai megfigyelők szerint lehetséges, hogy a VoiceStreamre tett vagy teendő ajánlat tulajdonképpen kísérleti léggömb a Sprint árának kipuhatolására. A Sprint vezetői úgy vélik, hogy általános távközlési cégük a legjobb alternatíva a Deutsche Telekom számára az Egyesült Államokban, és ezért magas árat akarnak. De a Deutsche Telekom kockázatos játékba kezdett, mert lehet, hogy a Sprint most eláll a további tárgyalásoktól - mondták amerikai szakértők a Financial Timesnak.

A France Telecom ugyancsak ajánlatot készít a VoiceStreamre, újonnan szerzett brit leányvállalata, az Orange mobiltelefon-társaság útján. Az amerikai SBC távközlési cég ugyancsak megkörnyékezte a VoiceStreamet.

A Deutsche Telekomra némi nyomás nehezedik, hogy nagy felvásárlással bővítse önmagát, miután kudarcba fulladtak korábbi kísérletei a Qwest, a Telecom Italia és a brit internetszolgáltató Freeserve megvásárlására.

A VoiceStream jó partnernek látszik, mert a legnagyobb azok közül az amerikai szolgáltatók közül, amelyek az Európában szabványos GSM-technológiát használják. Igaz viszont, hogy tavalyi 475,5 millió dolláros forgalmán 454,7 milliós vesztesége volt. Az 1994-ben alapított cég ugyanis maga is agresszív felvásárlásokkal terjeszkedik. Idei programján eddig a New York-i Omnipointtal való egyesülés szerepelt februárban, májusban pedig megvette az Aerial Communicationst. Tavaly év végén nem egészen egymillió előfizetője volt, március végén 2,3 millió, és tőzsdei elemzők szerint ez év végére elérheti a 3,7 milliót. Jelenleg a VoiceStream 56 százaléka van külföldi kézben, legnagyobb részvényese a hongkongi Hutchison Whampoa és a finn Sonera.

A Deutsche Telekom ajánlata amerikai kormányzati ellenállásba ütközhet, mert a német cég részben még állami tulajdonban van. Ugyanez ok fenyegetne egy ajánlatot a Sprintre is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció