Megmutatkozott a HTC M7 [Videó]

A tajvani gyártó Tajpejben tartott évzáró mulatságán egy kis időre felbukkant a HTC M7, amikor Peter Chou, a cég vezére köszönetet mondott embereinek a várva várt csúcsmodell megalkotásába fektetett kemény munkáért.

Mint tudjuk, a HTC február 19-én mutatja be hivatalosan az idei nagyágyúját, melyet M7 néven ismerünk. Az Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszer köré épülő csúcsmobilról még nem igazán láthattunk megbízható forrásból származó fotót, ám ezen a helyzeten maga Peter Chou, a gyártó feje változtatott. A vezérigazgató ugyanis egy kis időre megmutatta a kamerának a jövevényt, miközben beszédet mondott a HTC Tajpejben tartott évzáró ünnepségén.

Az alábbi videó és a belőle kiragadott fotók alapján a HTC M7 kissé aprónak tűnik ahhoz, hogy megfeleljen a korábbi pletykáknak, melyek szerint egy 4,7 hüvelykes Full HD kijelző került az előlapjára. Persze az is előfordulhat, hogy hitelesek az információk, ám ebben az esetben igen vékony keret kell, hogy körülvegye a kütyü megjelenítőjét.

 

 

 

 

 

 

 

 

[Forrás: Engadget]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció