Vertu Ti - Symbian és Series 40 helyett Android rendszerrel

Megjelent néhány fotó az egykor Nokia divíziójaként működő Vertu első Android rendszerű luxusmobiljáról. Az RM-828V Vertu Ti tudását tekintve nem ígérkezik nagy durranásnak, viszont mindenképp fontos mérföldkőnek számít a Vertu történetében, hiszen a vállalat eddig csak a Series 40 és a Symbian rendszer köré épített prémium eszközöket.

Végre megjelent néhány látványterv az első androidos Vertu mobilról, így már aligha vonhatóak kétségbe a Bluetooth SIG és a GLBenchmark korábbi információi, melyek arra utaltak, hogy az egykor a Nokia luxusmobilokra specializálódott leányvállalataként működő cég a Google mobil operációs rendszere felé kacsintgat.

Érthető a Vertu döntése, hiszen az Android rengeteg előnnyel bír a már porosodó, s kevesebb testreszabási lehetőséget biztosító Series 40 és Symbian rendszerekkel szemben, ráadásul kellemesebb felhasználói élménnyel is kecsegtet.

Az alábbi fotón látható készülék tehát az első fecske az androidos Vertu mobilok közül, fedélzetén az Android 4.0 Ice Cream Sandwich teljesít majd szolgálatot. Az RM-828V típusú jövevény a Vertu Ti nevet kapta, hardveres felszereltségét pedig nagy vonalakban egy 800 x 480 pixel felbontású érintőképernyő, egy 1,5GHz-es Qualcomm Snapdragon (MSM8260A) processzor, WiFi, NFC és Bluetooth (4.0) modulok, valamint egy kissé harmatosnak tűnő 1250mAh kapacitású akkumulátor alkotja.

 

 

[Forrás: Engadget]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció