A FUSO kizárólagossági szerződést kötött a Sonyval

A FUSO Ecosystem Nyrt. (korábbi nevén Hybridbox Nyrt.) kizárólagossági szerződést kötött a Sony Magyarországi Fióktelepével az általa fejlesztett fuso alkalmazás elérhetővé tételére a Sony mobileszközökön - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A szerződés értelmében a BÉT "B" kategóriájában jegyzett, magyar tulajdonú FUSO Nyrt. határozott ideig kizárólagosságot biztosít a Sony számára, hogy a Magyarországon forgalmazott, internet eléréssel rendelkező Sony mobileszközökön elérhetővé tegye a tabletekre és mobileszközökre optimalizált fuso alkalmazást.
 

A Sony kizárólagossági díjat fizet a társaságnak, amely 40 millió forintra becsüli a díjból 2013 első negyedévében befolyó árbevételt. A Sony a kizárólagossági díjat az eladott Sony tableteken és okostelefonokon futó és beregisztrált fuso alkalmazásonként fizeti.
 

A közlemény szerint a FUSO Nyrt. igazgatósága stratégiai mérföldkőnek tekinti a megkötött szerződést, amely rendkívüli mértékben meghatározza majd a társaság jövedelemtermelő képességét.
 

A felek megállapodtak abban is, hogy a magyarországi bevezetést követően előkészítik további közép-kelet-európai országokban is a fuso alkalmazás elérhetőségét Sony mobileszközökön, valamit a Sony cégcsoportba tartozó jogtulajdonosokkal (Sony Pictures, Sony Music) való szoros együttműködés lehetőségét - olvasható a közleményben.
 

A FUSO Nyrt. honlapján ismertetik, hogy a fuso új felhasználófelület okostévékre és internet képes eszközökre. Használatával egy képernyőn kezelhető minden olyan tartalom - hír, videó vagy zene -, amely a felhasználó számára fontos. Folyamatosan figyeli a felhasználó médiafogyasztási szokásait, és ezek alapján ajánlja a további tartalmakat. A fuso interaktív, kétirányú lehetőségeivel a képernyőn megjeleníthetők a felhasználói szokásokhoz megfelelő termékek, szolgáltatások is, amelyeket egyszerűen, a távirányító használatával akár meg is vásárolhat a felhasználó.
 

A FUSO Nyrt. közölte azt is, hogy a cégbíróság bejegyezte a november 26-án elhatározott zártkörű tőkeemelését, amellyel a társaság alaptőkéje 510 millió forintról 923,5 millió forintra változott. A társaság célja az alaptőke-emeléssel az, hogy biztosítsa a stratégiai célkitűzéseinek saját forrásból történő finanszírozását.
 

A FUSO Nyrt. a 2011-es évet 27,1 millió forint árbevétel mellett 6,1 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta. Az idén az első félévben árbevétele 2,5 millió forint, vesztesége 1,7 millió forint volt.
 

A társaság részvényeinek tőzsdei kereskedését felfüggesztették a szerdai napra. Az 50 forint névértékű részvények kedden 49 forinton zárták a kereskedést.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció