2013 elején érkezik a WP8 első frissítése - Apollo+

A Microsoft már gőzerővel dolgozik a megújult Windows Phone platform következő frissítésén, mely várhatóan 2013 első negyedévében válik elérhetővé. Az Apollo+ nevű update a hibajavításokon túl új funkciókat is hoz majd a rendszerbe.

A Microsoft szerencsére nem dőlt hátra a karosszékében a Windows 8 és a Windows Phone 8 rendszerek kiadását követően, hanem továbbra is fáradhatatlanul dolgozik termékei tökéletesítésén. A Football4PDA értesülései szerint már javában készül a WP8 első szoftverfrissítése, amely az Apollo+ nevet viseli és az apróbb hibajavításokon túl néhány új funkciót is tartogat a felhasználók számára. A The Verge úgy tudja, hogy az update a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobile World Congressen mutatkozik majd be, s már 2013 első negyedévében megérkezik a Windows Phone 8 alapú készülékekre.

Az előzetes információk szerint az Apollo+ alatt már lesz lehetőség a gyári beállítások visszaállítására és az OTA frissítések kezelésére, továbbá megszűnnek a WiFi-vel kapcsolatos problémák, illetve javul a telefonok hangminősége is. Az update telepítése után már élvezhetjük az értesítési felület előnyeit, de talán ennél is fontosabb, - főleg a vállalati felhasználás terén - hogy megjelenik a VPN támogatás.

 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció