A Windows Phone 7.8 még nem a vég

Egy nemrég kiszivárgott prezentáció szerint a Windows Phone 7.8 frissítést követően sem szűnik meg a korábbi Windows Phone modellek támogatása.

Kiszivárgott a Nokia egyik belső prezentációjának diája, mely szerint a Windows Phone 7 alapú modellek még kaphatnak frissítéseket a Windows Phone 7.8 érkezése után is, tehát nem maradnak támogatás nélkül azok a felhasználók, akik előző generációs WP mobilt birtokolnak.

Az új információk a Windows Phone 8 frissítéseiről is árulkodnak. A jelek szerint méretük alapján öt kategóriába sorolhatók az új platform OTA frissítései, s a legnagyobb csomagok mérete meghaladhatja a 150MB-ot, tehát nem csak kisebb-nagyobb hibajavításokra, hanem  komplett rendszerfrissítésre is van, illetve lesz lehetőség.

Visszatérve az előző generációs WP modellekre, egy korábban felbukkant, szintén a Nokiától származó dokumentum szerint a WP7.8 frissítés a megújult kezdőképernyő mellett húsz alapszínt és egy saját csengőhangok készítésére alkalmas MP3 szerkesztő alkalmazást is tartalmaz majd, ám az Internet Explorer új verziója kimarad belőle. A platform olasz Facebook oldala arra tett utalásokat, hogy a WP7.8-ban fellelhetők lesznek a Rooms, a SmartGlass és az Xbox Music szolgáltatások is, ám az update megjelenéséig, illetve a Microsofttól érkező hivatalos megerősítésig semmit nem vehetünk biztosra.

Mindent összegezve tehát leszögezhetjük, hogy a Windows Phone korábbi generációja egy darabig még támogatott marad a WP7.8 érkezése után is, ám az továbbra is rejtély, hogy pontosan mit tartalmaz és mikor kerül kiadásra a várva várt frissítés.




[Forrás: wpcentral]

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció