Bámulatos show keretében mutatkozott be a Google Glass

A Google I/O konferencia első napján több újdonságra is fény derült, de talán a Google jövőbemutató, élményeink megosztására kihegyezett szemüvege volt a legérdekesebb, melynek Google+hoz kötődő funkcióit ejtőernyős ugrással és bringás bemutatóval szemléltették a közönségnek. A kütyü prototípusa egyébként 1500 dollárért elérhető az esemény résztvevői számára.

Az Android 4.1 Jelly Bean, a Nexus 7 táblagép és a közösségi multimédiára kiélezett Nexus Q mellett a korábban leleplezett Project Glass is reflektorfénybe került a Google I/O első napján, igaz, csak a készülék prototípusát mutatta be a Google.

A Google Glass bemutatója azonban igen izgalmasra sikeredett: egy csapat Glass-szel felvértezett ejtőernyős útját figyelhettük a Google+ hangout segítségével, ahogy kiugranak egy hőlégballonból, majd a konferencia épületének tetején földet érnek és bringás mutatványokat hajtanak végre némi falmászással fűszerezve. Mi sem szemléltethette volna jobban a Google Glass legfontosabb funkcióját, mely az élmények megosztására irányul.

Maga a készülék egyébként rádiós modult, akkumulátort, kamerát, processzort és memóriát, valamint mikrofont, kijelzőt valamint modemet tartalmaz, ezek az elemek mind a szemüveg jobb oldalára kerültek. A bő felszereltség ellenére a készülék nem nyomja az orrunkat, súlya kevesebb, mint egyes hagyományos napszemüvegeké.

 

 

A Google Glass még messze van attól, hogy forgalomba kerüljön, de a masina előzetes verziója már 2013-ban megjelenik, s "potom" 1500 dollárért hozzáférhető lesz az iránta érdeklődő fejlesztők számára.

A futurisztikus szemüveg 2-3 év múlva kibővített szolgáltatáskínálattal landolhat az üzletek pocain, s várhatóan a fejlesztői elődmodell árának töredékébe fog kerülni.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció