HTC Rio, Accord és Zenith - Windows Phone 8 alapokon

Kiszivárgott a tajvani gyártó ütemterve, melyben rögtön három Windows Phone 8 operációs rendszer köré épülő modell bukkant fel. A készülékek fejlesztői neve mellett azok részleges specifikációjára is fény derült.

A Microsoft tegnapelőtt leleplezett mobil operációs rendszere, a WP8 rengeteg újdonságot tartalmaz, többek között a táblagép, PC és mobil platformok közötti átjárhatóságot. Az új rendszer ugyanakkor kizárólag az új készülékek kiváltsága lehet, a korábbi WP mobilok egy 7.8.as verziójú frissítésben részesülnek, mely csak az Apollo egyes funkcióit, például a megújult kezdőlapot tartalmazza.

Nem tudni, hogy a WP8 fejlettsége, vagy a régi modellek hátrányos helyzete miatt, de a HTC igencsak rápörgött a platformra, hiszen rögtön három WP8 alapú okostelefon bevezetését tervezi erre az évre. A gyártó kiszivárgott ütemterve a jövevények fejlesztői neve mellett azok képességeiről is beszámol.

A Rio néven fejlesztett modell lesz a leginkább pénztárcabarát megoldás, felszereltsége legalábbis erről árulkodik. A készülék Qualcomm Snapdragon S4 processzort, 512MB RAM-ot, 4 colos, 800 x 480 pixel felbontású érintőképernyőt, 5 megapixeles kamerát és HSPA adatátviteli képességet (max. 14,4Mbps sebességű letöltés) kap.

Az Accord belső néven emlegetett masina túlmutat a Rio képességein: 4,3 colos, 1280 x 720 pixel felbontású (HD) Super LCD 2 megjelenítőt, Snapdragon S4 processzort, 1GB RAM-ot, 1080p minőségű videók rögzítését támogató, 8 megapixeles kamerát, HSPA+ adatátviteli képességet (max. 42Mbps sebességű letöltés) és NFC modult tudhat magáénak.

A trió legütősebb tagja a Zenith fantázianevet kapta. A csúcsmodellben 4,7 hüvelykes Super LCD 2 kiékező (ilyen van a One X-ben is), négymagos Qualcomm processzor és 42Mbps letöltési sebességre képes HSPA+ modem dolgozik majd, s természetesen az NFC is bekerül a repertoárjába.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció