Kihirdették a „Csakeredeti” játék győzteseit

A hazai fiatalok nincsenek tisztában a szerzői jogok fogalmával és az eredetiség fontosságával: ma 10 diákból 8 úgy gondolja, hogy a legális szoftver beszerzésének elsődleges forrása az internet, a legkülönbözőbb torrent oldalak – derült ki azon az országos megmérettetésen, amelyet a Microsoft szervezett annak érdekében, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a szerzői jogi fogalmakat, és felhívja a figyelmet a hamis termékek veszélyeire. A Csakeredeti.hu versenyre diákcsapatok jelentkezhettek, az első helyezést a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ (HISZK) Gregus Máté Tagintézményének tanulói szerezték meg.

Az áprilistól június elejéig tartó megmérettetésben a csapatoknak első körben egy szerzői jogokkal kapcsolatos kérdőíven keresztül kellett bizonyítaniuk tudásukat. A kérdőívet összesen 126 csapat (753 játékos) töltötte ki. A második fordulóba 29 csapat került be, a döntőben pedig 4 mérkőzött meg. Az utolsó körbe jutott csoportoknak egy videót kellett készíteniük, amelyben a lakóhelyükön, iskolájukon keresztül mutatták be, számukra mit is jelent az eredetiség. A beküldött pályázatokat pedagógusokból és a Microsoft szakértőiből álló szakmai zsűri értékelte. Az első helyet a hódmezővásárhelyi HISZK Gregus Máté Tagintézményének csapata, a Daci Team nyerte, a második helyezett a györkönyi Művelődési Ház Drwtsn32 csapata lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola FTG Csapat elnevezésű csoportja állhat fel. Díjat kapott még a negyedik helyezett a Kecskeméti Református Gimnáziumból érkező Green Dog is. A nyertesek a pályázatukkal házi programjaikhoz – például kirándulásaikhoz – kapnak anyagi hozzájárulást.

 

A Microsoft a Korlátlan Lehetőségek program keretében évek óta foglalkozik a digitális írástudás hazai elterjesztésével, azzal, hogy az IT-kultúra, a számítógépes ismeretek a lehető legtöbb ember számára elérhetővé váljanak. A Csakeredeti.hu verseny célja ezúttal is az volt, hogy tájékoztassa a hazai fiatalokat és nem utolsósorban a tanárokat a legális szoftverhasználat előnyeiről, és az illegális használat következményeiről. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az online fájlmegosztó oldalak széles körű elterjedésének köszönhetően a fiatalok számára ez lett az elsődleges csatorna a szoftverek, filmek, zenék beszerzésére.

 

„A Microsoft által szervezett oktatási program nagyon jól és átfogóan hívta fel a figyelmet a legális szoftverhasználat előnyeire, és az illegális használat következményeire. A program, a játék segítségével 1-1 tanórán foglalkoztunk a témával. Alkalomról-alkalomra egyre inkább egyértelművé vált számomra, hogy a fiatalok egyáltalán nincsenek tisztában a szerzői jogok fogalmával, és az eredetiség fontosságával. A Csakeredeti.hu segítségével szereztek információkat a szoftverekkel kapcsolatos szerzői jogokról, a legális szoftverhasználatról, amely a biztonságosabb internetezés fontos része. Ma már az internet az életünk nélkülözhetetlen része, nem lehet eléggé hangsúlyozni a biztonságos használatának fontosságát” – hangsúlyozta Jákli Gyula, a budapesti Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola matematika-fizika szakos tanára, a Tomori Pál Gazdasági Főiskola óraadója.

 

„A diákok, a tanárok, a civil szervezetek és a művelődési házak egyaránt örömmel fogadták a „Csakeredeti” oktatási programot. Az oktatás iránti elkötelezettségünk jegyében fontosnak tartjuk, hogy világos képet adjunk a szoftverekkel kapcsolatos szerzői jogokról annak a korosztálynak, amely a legfogékonyabb a számítástechnikai eszközök, szoftverek felhasználására, és a digitális/internetes eszközök, játékok alkalmazására. Minderre nem csak alkalmanként, hanem folyamatosan szükség van. A tanárok ugyanis arról számoltak be, hogy az órai játék közben derült ki, hogy 10 fiatalból 8 azt gondolja, hogy a szoftverek (de említhetnénk a filmeket, zenéket) beszerzésének jogszerű a módja valamelyik torrent oldalról való letöltés. Ami ennél is aggasztóbb, a fiatalok nincsenek tisztában a veszélyekkel, így azzal sem, hogy az illegális letöltéssel a saját gépükkel együtt a saját adataikat, dokumentumaikat is megnyithatják a világnak” – hívta fel a figyelmet Szilágyi Bernadette, a Microsoft Magyarország Korlátlan Lehetőségek programjának menedzsere.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció