Július 3-tól dübörög a Velencei-tó

 

 

Július 3-án, kedden nyitja meg kapuit a 2012-es az EFOTT Velencén. A fellépők között számos hazai ismert zenei produkció és külföldi előadók is lesznek. 5 nap a zene, a sport és a színház jegyében.

 

Elérhető a fesztivál hivatalos honlapján a teljes program, melyből kiderül számunkra, mennyire sokszínű lesz az idei EFOTT: Freestylers, Dub FX, Rony Size, Dr. Alban, Brooklyn Bounce, Mr. Woodnote, John Dahlback - a külföldi fellépők listáján, és sok műfaj még több jeles képviselője a magyar oldalon. A fesztivált a Csík Zenekar nyitja meg.

 

A zene mellett sportolásra is lesz lehetőség. Ahogy a szervezők fogalmaztak: „Az Olimpia az EFOTT-on kezdődik”. Ennek keretében hirdették meg a „Tekerj az EFOTT-ra!” programot is, de akik ott kapnak kedvet a „kétkerékhez”, biciklibérléssel akár az egész tavat körbetekerhetik. A kultúrára éhes fiatalok pedig minden este előadásokat láthatnak a Szkéné Színház jóvoltából.

 

Az esemény facebook oldalán kedvenc amatőr bandánkra is szavazhatunk az „EFOTT Tehetségkutató” kezdeményezésnek köszönhetően. A visszaszámlálás is megkezdődött már, hiszen 33 nap múlva indul Magyarország legrégebbi nyári fesztiválja, ezúttal a Velencei-tó partján.

 

 

EFOTT - Csak szabadon…

 

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció