Afrojack is érkezik a Soundra

A Heineken Balaton Sound nulladik napi “bemelegítő” programját – Ákos szintirock produkciója mellett – napjaink legnagyobb és legtrendibb elektro house indulóit jegyző előadőja, Afrojack teszi teljessé. Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer, Apster, majd a “rendes” Sound napokon fellép - a fergeteges forgatagban – a Booka Shade, Dizzee Rascal, a Mouse on Mars és a MiniCoolBoyz.

Az már ismeretes, hogy az idei Heineken Balaton Sound egy nappal korábban indul: már 11-én délutántól birtokba vehetik a rajongók a Balaton-parti helyszínt, ahol igazi kultúrtörténeti ritkaság, a nyáron csak három fesztiválon látható, Ákos legújabb, “2012-es szintirock” produkciója melegíti be a közönséget a Nagyszínpadon. A programban a Bonanza Banzai és Ákos legfontosabb dalai szólalnak meg, 21. századi hangszereléssel. Mára az is biztossá vált, hogy a Nulladik napon, az Arénában, a Grammy-díjas holland elektronikus zenész, világhírű DJ és producer, napjaink legnagyobb és legtrendibb elektro house indulóit jegyző előadőja, Afrojack tölti majd be a teret.  És ne feledkezzünk meg Apsterről. A feltörekvő holland house DJ-producer, Afrojack kiadója, a Wall Recordings felfedezettje, aki mesterének fellépésére várhatóan szédületes live szettel készíti fel a közönséget az idei Heineken Balaton Soundon. Mindezt mindössze 8500 forintos “bemelegítő-napi áron”.

A korábbi hírek óta több új név is bejelentkezett az idei Soundra. Így például Németország egyik legrégebb ideje óta aktív techno-pop alakulata: az igényes és hiperintelligens elektronikus zenék kevesek által magas szinten művelt tudományának két szakavatott nagymestere, Arno Kammermeier és Walter Merziger irányította Booka Shade. Érkezik Dizzee Rascal, a géppuskanyelvű brit rapper, akinek eddig négy hihetetlenül sikeres albuma jelent meg, melyek kivétel nélkül vagy arany- vagy platinalamezek. Jön Zamárdiba továbbá Andi Toma és Jan St. Werner formabontó elektronikus zenei produkciója, a Mouse on Mars, mely lassan húsz éve látja el a glitch és az IDM rajongókat rafinált e-zenei anyagokkal. Végül Itália földjéről érkezik a MiniCoolBoyz, akik a progresszív tech house tudományok legújabb kutatási eredményeit felhasználva keverik ki formabontó techno anyagaikat.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció