Sony Xperia S teszt

2/ 2 oldal

A Sony (igen, már csak Sony) legújabb csúcstelefonja volt két hétre a tesztünk alanya. Külső megjelenésében igazán lenyűgöző, formás darab, működésében kifogástalan és gyors, ám a funkciókon még lehetne bővíteni.

Szoftver, felhasználói felület, működés

Bekapcsolást követően (mely akár másfél-két percet is igénybe vehet, teljes lemerülés után pedig még pár percet kell a töltőn pihentetni újraindításig) az androidos mobiloknál megszokott kezdő köröket járhatjuk végig (Google fiók adatai, jogi nyilatkozatok), majd az impozáns, dinamikus kezdőképernyőn találjuk magunkat.

A telefon magyarul koppintásnak hívja a képernyő megérintését, ez a fordítás a mindennapi használat során folyton mosolyt csalt az arcomra. A háttérre mért, hosszabb koppintással előhívott menüben többek között a témákon is változtathatunk, így az alapértelmezett kék hullámos hátteret, és az ehhez tartozó színezett menüt és programokat kicserélhetjük másokra (sárga, zöld, szürke...). Ezen témák számát a két hetes használat során nem sikerült bővíteni. Az öt képernyő alapértelmezetten fel van töltve néhány widgettel, mindegyiket a telefon többi felületén is megtalálható, átformált megjelenésben (sötétszürke elegáns megjelenés, némi textúrával) láthatjuk a képernyőkön, valamint van jópár saját is. Ilyenek például a TimeScape megjelenítői. Alapvetően ezzel a programmal a két hét alatt sem tudtam dűlőre jutni, az alapértelmezett Facebook és Twitter modulok közül csak az elsőt használom, így azt tudtam kipróbálni, viszont egyetlen további hozzáadott elem sem működött (Gmail, K-9, Google Reader...), ugyanígy a képernyőkre kihelyezhető widget sem tudott többet nyújtani, mint a Facebook sajátja.

A telefon az Android 2.3.7. (4-es frissítést a Sony a második negyedévre ígéri) funkcióinak tárházát vonultatja fel, mindegyike ráncfelvarráson esett át. Ezen funkciókat külön nem részletezném, pontosan megegyeznek az ilyen típusú készülékek, kiemelném viszont a különlegességeket, illetve a használat során tapasztalt kellemes, illetve kényelmetlen megoldásokat.

A képernyők közötti váltások ellenére állandó alsó sor a kezdeti elemek cserélésével testre szabható, több elem egymásra húzásával csoportosítható. A hívások menüje véleményem szerint még fejleszthető lenne, teljesen elkülönülnek egymástól a kapcsolatok, híváslisták, tárcsázó, pedig ezek összekapcsolására találunk más gyártóknál jó megoldásokat, melyek igen hasznosak tudnak lenni a gyors kezelésben. Van ugyan kedvencek része a tárcsázónak, de ide eljutni egy koppintás, amit még további kettő-három követ a hívásindításig.

Végtelenül funkcionális ugyanakkor az ébresztő, ahol egész ébresztési profilokat (dallammal, hangerővel, képpel) tudunk megadni és az időpontokhoz rendelni, amik ráadásul sorba is rendeződnek aktualitásuk szerint.

A telefon funkcióinak kapcsolgatására kétféle widget is rendelkezésünkre áll. Egyrészről egyesével kipakolhatjuk a kapcsolókat egy képernyőre, de van egy összevont kapcsolótábla is, ez kicsiben van jelen a képernyőn, koppintáskor nő meg és állítgatható. Egyetlen bosszúságot az adatforgalom (mobilnet) kapcsolója okozta, minden bekapcsoláskor elmondta, hogy ez akár pénzbe is kerülhet, minden kikapcsoláskor az értesítési területen megjelent, hogy nincs tovább internetelérés. Okostelefon lévén márpedig az internet hozzáférés szükséges, wifi lefedettség pedig nincs mindenhol, így ez a kapcsoló sokszor változtatta állását, a megfelelő plusz figyelmeztetések eltüntetésének kényszerűsége mellett.

Az olvasatlan e-mailek, sms-ek számát már a főmenüben lévő ikonjuknál láthatjuk, a nagy kijelző lehetővé teszi, hogy a beépített levelező fekvő helyzetben két oszlopra osztva egyszerre jelenítse meg az üzenetlistát és a kiválasztott levelet is.

Multimédia, akkumulátor

A képkezelő egymásra helyezett kupaconként jeleníti meg a különböző helyeken tárolt tartalmakat, ahová rögtön be is kerülnek a Google fiókkal összefüggésbe hozható helyeken lévő képeink (Picasa, Google+), valamint a háttér is dinamikusan változik, mely mindig az éppen megjelenített mappák egyikének elmosódott változatában manifesztálódik.

A fényképezéshez, videózáshoz a korábbiakban említetten külön gomb van a készülék oldalán. Lezárt főképernyő esetén is lehet gyorsan képeket készíteni a gomb használatával, ekkor minden beállítás automatikusan próbálja a legjobb képminőséget elérni. Lehetőségünk van pedig egy sor beállítást is elvégezni (fehéregyensúly, ISO, fénymérés módja, fókuszmód, felbontás, mosolyérzékelés, önkioldó, geotagging, panorámafotózás). A telefon képes 3D képeket készíteni, ezek megjelenítése viszont egy erre alkalmas berendezésre lesz szükségünk. A képek minősége telefon kategóriában jó, bár ez a kategória közismerten nem a művészi alkotások sajátja.

A zenelejátszó, rádió, webböngésző mind kiszolgálják az ilyen készülékekkel szemben támasztott igényeket, nem szenvedünk hiányt sem funkcionalitásban (ismétlődő, véletlenszerű lejátszás; többlapos böngészés, flash tartalmak lejátszása), sem megjelenésben (albumborítók megjelenítése). A Windows féle tartalommegosztásban kevés beállítás után szépen megjelenik médiaeszközként az Xperia S.

A témák csak színváltozatokban való megjelenéséből adódó hiányzó profilozást pótolja a LiveWare elnevezésű program, mely érzékeli a különböző kiegészítők csatlakoztatását, és ezen eseményekhez kapcsolt szabályok szerint állítja át például a csengés hangerejét, indít el programokat stb. Ugyanígy szabályokkal módosíthatóak a beállítások az akkumulátor amúgy igen alacsony (alig egy napos) rendelkezésre állási idejének növelése érdekében. Az energiagazdálkodási lehetőségek lehetővé teszik, hogy az akkutöltöttség szintjének függvényében automatikusan módosítsa a telefon a beállításokat (GPS, Bluetooth, Wifi stb. kikapcsolása, képernyő fényerejének csökkentése).

Teljes méretű teszfotók:Állatok,  Ruha,  Ruha2,  Szirmok,  Utca,  Utca2,  Utca3,  Vacsi,  Vacsi2,  Vacsi3,  Vacsi4

Összegzés

Összességében a két hét nem győzött meg arról, hogy a telefon, a megjelenése ellenére a legjobb választás lenne a jelenleg elérhető választékból. Kétségtelen, hogy borzasztóan jól néz ki, rettentően gyors, az alapértelmezett programok átdizájnolása jól sikerült, ugyanakkor a szoftveres funkcionalitása nem emelkedik felül az átlagon, nem nyújt sok többletet a jelenleg elérhető társaihoz képest. A Sony új saját telefonja igen jól sikerült, de van még lehetősége fejlődni, amit minden bizonnyal meg is tesz majd jelen készülék szoftverfrissítésével, illetve a további telefonjaival kapcsolatban.

 

Megtetszett a készülék? A Sony Xperia S megrendelhető a Kütyü Webshopból!

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció