Piacteret nyitott a Bónusz Brigád

A magyar és nemzetközi viszonylatban is teljesen új modellben megvalósuló első közösségi piacon elsősorban mikro- és kisvállalkozások kínálhatnak kedvezményesen termékeket és szolgáltatásokat a legalább 2,5 milliós elérésű Brigád-közösségnek. Az értékesítő kisebb cégek, egyéni vállalkozók széles körének ezzel olyan új kapu nyílik az internetre, amelyen keresztül számos formában és nagyon hatékonyan juthatnak el saját vevőkörükhöz.  

Az új platform azoknak a kis- és mikrovállalkozásoknak vagy akár egyéni vállalkozóknak, bt-knek lehetőséget a Bónusz Brigád közösségének eléréshez, akik eddig kimaradtak a közösségi vásárlás piacáról. Ennek több oka is lehetett: túl szűk réteget érintő terméket kínáltak; nem tudtak, vagy nem akartak a Brigádban eddig megszokott, jelentős árkedvezményt biztosítani; esetleg vállalkozásuk mérete nem tette őket alkalmassá arra, hogy az óriásra növekedett közösségi vásárlás piacán jelen legyenek. A Piactér önkiszolgáló rendszerébe most már könnyedén saját maguk tudják feltölteni ajánlataikat. Az ajánlatuk sikerességérõl – vásárlások száma, beváltások száma, a vásárlók összetétele – a Partnerközpontban megszokott látványos és könnyen áttekinthetõ felületen kapnak tájékoztatást. 

 
Ajánlataik feltöltése során a partnerek többféle opcióból választhatnak. Lehetõségük van alacsonyabb jutalék esetén a Piactér weboldalára felkerülni, vagy nagyobb jutalék fejében a hírlevélben is megjelenni és a Brigád főoldalára is külön kiemelve kikerülni. A rendszerbe az ajánlatok a Bónusz Brigád jóváhagyása után kerülnek feltöltésre, és akár egy hétig is megásárolhatóa az oldalon. 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció