Az e-kereskedelem marketinges szemmel

Az internet térnyerése számos területen átalakította szokásainkat, hétköznapi életünket, és ez a gazdasággal sincs másképp. Az internetalapú üzleti tevékenység a gazdasági válság ellenére is töretlenül fejlődik. Dr. Eszes István főiskolai tanár arra vállalkozott, hogy most megjelent, Digitális gazdaság című könyvében összefoglalja, milyen lehetőségeket nyit az online üzleti világ számára a digitális gazdaság rohamos terjeszkedése, és hogyan segítheti az internet a kis- és középvállalatok piacszerzési és piacmegtartó munkáját. A hiánypótló és átfogó szakkönyv a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg.

Az e-kereskedelem jelentőségét ékesen bizonyítják azok a kutatási eredmények, amelyek szerint a fejlett országok GDP-növekedésének átlagosan 21, de akár 33 százaléka is az internetre vezethető vissza. Az internetalapú üzleti tevékenység – a világméretű recesszió ellenére – hazánkban is töretlenül fejlődik.
 
A magyar szakirodalomban az ezredforduló környékén jelentek meg – többek között a szerző, Dr. Eszes István tollából – az első olyan könyvek, amelyek azt vizsgálták, hogy az internet hogyan változtatja meg és bővíti a marketing eszköztárát. Az eltelt tíz év alatt azonban számos tényező rendezte újra az online gazdaságot, mint például a közösségi hálózatok elterjedése, a keresőmarketing szerepének dominanciája az online marketingkommunikációban, valamint a mindenhol jelen lévő mobilinternet.
 
A Nemzeti Tankönyvkiadó kiadásában megjelent Digitális gazdaság című könyv azt vizsgálja, hogy milyen lehetőségeket nyit az online üzleti világ számára a digitális gazdaság rohamos terjeszkedése, és hogyan segítheti az internet a kis- és középvállalatok piacszerzési és piacmegtartó munkáját. Mint gyakorló vállalkozó és felsőoktatási tanár, a szerző úgy strukturálta a művet, hogy az jól használható, gyakorlati ismereteket nyújtson az e-kereskedelemben és online marketingben dolgozó szakemberek számára, és egyben a magyar üzleti felsőoktatásban is alkalmazható legyen.
 
Starcz Ákos, a Shopline vezérigazgatója eképpen ír a könyvről ajánlásában: „Hiánypótló és átfogó szakkönyvének megírásával Dr. Eszes István nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy részletes pillanatképet készítsen az e-kereskedelemről […]. Egy ilyen pillanatkép azért óriási feladat, mert például manapság az áruházláncok, gyógyszercégek, bankok olyan platformokon költik el értékesítési és marketing-költségvetésük jelentős részét, amelyek pár éve még nem is léteztek. Az internet megjelenése fenekestől forgatott fel mindent: egyik nap milliomosokat csinált diákokból, másik nap kíméletlenül söpört el megdönthetetlennek hitt üzleti modelleket és az azokat alkalmazó, évszázados múlttal rendelkező cégeket. Ez biztos jele annak, hogy gazdasági környezetünk soha nem látott, turbulens mozgásban van, ami megkívánja a szereplőktől a naprakész ismereteket és a folyamatos tanulás képességét.”
 
A kiadvány elektronikus kiegészítője a www.digitalisgazdasag.hu honlap. Ennek egyik része – amely mindenki számára szabadon hozzáférhető – betekintést enged a könyvbe, az egyes fejezetekhez köthető érdekes eseteket mutat be, és széles körű linkgyűjteménnyel segíti a könyvben feldolgozott témák iránt érdeklődő felhasználókat a kapcsolódó szakmai oldalak felderítésében. A weboldal zárt része a könyvet az oktatói munkájukhoz adaptáló tanároknak nyújt – regisztrációs eljárást követően – hasznos segítséget jelentő anyagokat (esettanulmányokat, prezentációkat, vizsgafeladatokat stb.).
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció