230 dolgozót bocsátanak el a Philips székesfehérvári üzeméből

Várhatóan 2-3 csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdődtek - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetője pénteken.

Blazsevácz Péter tájékoztatása szerint a cégcsoport  - mint azt tavaly áprilisban nyilvánosságra is hozták - a Philips márkájú televíziók gyártásának megerősítésére közös vállalatot hozott létre a számítógép monitorokat már hasonló vegyes vállalatban gyártó TPV-vel.

 
Az együttműködés értelmében a székesfehérvári üzemben kizárólag tv-készülékeket állítanak majd elő, s egyes, jelenleg még ott készülő egyéb termékek - szájhigiéniai eszközök, borotvák, telefonkészülékek - végszerelését és csomagolását a Philips egy harmadik gyártóbázisára szervezi ki. 
 
Arra, hogy a jövőben mekkora létszámmal dolgozik majd a székesfehérvári üzem Blazsevácz Péter egyelőre nem tudott válaszolni. Úgy vélte, hogy a létszámot minden esetben a piaci szükségletek határozzák meg. Az üzemben tavaly szeptemberben 750 fő dolgozott.
 
Az MTI úgy tudja, hogy az elbocsátások április közepére fejeződnek be.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció