SAS 2011: harminchatszorra is kétszámjegyű növekedés

A 2,725 milliárd dolláros rekord árbevétel hátterében többek között a ’big data’ jelenség áll

Az üzleti analitikai szoftverek és megoldások vezető szállítója, a SAS, 2011-ben 2,725 milliárd dolláros rekord árbevételével 12%-os forgalomnövekedést mutatott fel. Ezzel immár harminchat olyan nyereséges év áll a vállalat mögött, amikor két számjeggyel gyarapodott értékesítése. A vállalat szerint tavalyi teljesítménye főként azzal magyarázható, hogy a szervezetek egyre nagyobb igényt mutatnak adataik nyújtotta lehetőségeik kiaknázására.

Egyes becslések szerint az információk globális mérete minden második évben megkétszereződik, a tavaly létrehozott adatok mennyisége pedig már meghaladta az 1,8 trillió gigabájtot. Olyan előrejelzések is napvilágot láttak, miszerint 2020-ra a teljes adatmennyiség a mai ötvenszerese lesz. „Az úgynevezett 'big data', vagyis a nagy tömegű adatok előnyeinek hasznosítása, jelenti napjaink aranylázát.” nyilatkozta a SAS elnökhelyettese és marketing igazgatója, Jim Davis. „A 'big data' pontosan annyira érdekes, amennyire a vállalat értelmet tud neki adni. Ehhez eszköz az analitika. Tehát nem is annyira az óriási méretű adatmennyiségek, mint inkább az azokat elemző képesség az igazi érték.”

Goodnight szerint 2011 eredményei megerősítik a munkavállalókra fordított folyamatos befektetések létjogosultságát, illetve a nehéz gazdasági körülmények mellett is visszaigazolja a SAS díjnyertes vállalati kultúráját. A SAS 2010-ben és 2011-ben egyaránt első, 2012-ben harmadik helyezést kapott a Fortune listáján, amely a legjobb amerikai munkahelyeket rangsorolja.

2011-ben a SAS 9,2 százalékkal növelte munkaerő-állományát és bevételének 24%-át forgatta vissza kutatás-fejlesztésbe. Az amerikai régió (Észak-, Közép- és Dél-Amerika) a teljes árbevétel 46%-át, Európa, a Közel-Kelet és Afrika (az ún. EMEA térség) a 42%-át, míg az Ázsiai- Csendes-óceáni térség a 12%-át tette ki. A SAS növekedése minden egyes térségben, még a gazdaságilag legkedvezőtlenebb helyzetben lévő térségekben is erőteljes volt.

A nemzetközi vállalati tendenciákkal összhangban a SAS magyarországi leányvállalata 2011-ben a kockázatkezelési, illetve integrált marketing menedzsment megoldások iránti kereslet további erősödését tapasztalta. Ezzel párhuzamosan az üzleti megoldásokat támogató/kiszolgáló adatmenedzsment és –minőség megoldások terén is jelentős növekedést figyelt meg.

2012-re a SAS Magyarország egyrészt a tényekre alapuló döntéstámogató rendszerek további erőteljes térnyerését prognosztizálja, másrészt úgy látja, az ügyfelek és az ügyfél kezdeményezések továbbra is kiemelt helyet fognak elfoglalni mind az állami, mind pedig az üzleti szférában.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció