A Microsoft lépései az ítélet után

Magyar idő szerint szerda éjjel fél 12-kor tartott sajtótájékoztatót a Microsoft a cég két részre osztásáról szóló bírói döntéssel kapcsolatban. Ezen Bill Gates elemezte a történteket, és bejelentette a Microsoft lépéseit. Néhány megjegyzését foglaljuk össze.
A döntés azt az üzenetet hordozza a szellemi tulajdon előállítóinak, hogy a kormány elveheti mindazt, amit megalkotnak, ha az túl nagy népszerűséget ér el.

Tény - és ezt a bíróság is így találta -, hogy a Netscape webböngészőből egyedül 1998-ban több mint 160 millió példányt értékesítettek.

A döntés megalapozatlan és inkonzisztens az ügyben hozott korábbi állásfoglalásokkal és döntésekkel.

A bíróság adoptálta a kormány azon tervét, hogy felossza és szabályozza a Microsoftot, anélkül, hogy akár egy napot is hagytak volna arra, hogy a társaság is előadja válaszait a tervre.

Erőfeszítéseinkben kritikus tényező a Microsoft teljes csapatát együtt tartani.

Miközben nem lehet egyetérteni a kormánynak ezzel a specifikus esettel kapcsolatos magatartásával, hangsúlyozni kell, hogy a kormánynak az USA jogi és gazdasági rendszerében betöltött szerepét a Microsoft is elismeri.

A mai nappal a Microsoft-per új fázisa kezdődik el, olyan, amelynek során a magasabb szintű bíróságon a cég érveit is tükröztethetik majd, és a társaság vezetésének meggyőződése, hogy a felsőbb jogi csapatmunka megfordítja a kerületi bíróságon hozott elmarasztaló döntést.

Kérdésre válaszolva Gates kijelentette, hogy a kormány sokszori kérése ellenére sem definiálta eddig, mit ért pontosan a különböző, szétszakítani kívánt szoftvereken, meddig terjednek fogalmilag az operációs rendszerek, meddig az Explorer stb. Szintén újságírói érdeklődésre válaszolva a Microsoft elnöke azt is elmondta, hogy a cég kutatás-fejlesztési tevékenységének 90 százaléka az USA-ban folyik, és ha két részre bontanák is a társaságot - amit ő nem hisz -, akkor is mindenképpen az államokban, és ugyanott maradna a k+f "szíve és lelke".

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció