Elindult az interneten a világ egyik legnagyobb Super 8-as filmarchívuma

Elindult a világ egyik legnagyobb, folyamatosan bővülő, Super 8-as filmeket, filmrészleteket tartalmazó archívuma - jelentették be a super8.hu munkatársai pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon.

Krasznai János alapító elmondta: már 11 éve gyűjtik a 8 milliméteres filmeket, és eddig közel 2000 órányit digitalizáltak közülük; a filmek témája változó, de elsősorban családi, közösségi témákat dolgoznak fel - tette hozzá.
 
A gyűjteményben az előző század 20-as éveitől - tehát a kézi kamerák megjelenésétől - a rendszerváltásig, vagyis a videokamerák elterjedéséig szerepelnek anyagok. A filmek alkotói elsősorban magyarok - fűzte hozzá.
 
Kurutz Márton filmkutató-restaurátor, a super8.hu munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a honlapon rengeteg privát és amatőr filmet összegyűjtöttek. Az archívumban szabadon lehet keresni, a filmek pedig megvásárolhatók - tette hozzá.
 
A kutató elmondta azt is, hogy rengeteg anyagot találtak a II. világháború előtti időszakból, amikor Magyarországon virágzott az amatőr filmezés.
 
Ezek többnyire jól megrendezett jelenetek vagy filmek, hiszen akkor még nagyon drága volt a nyersanyag, amire forgattak, törölni pedig nem lehetett - mondta.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció