Nehéz gazdasági környezetben is folytatta a fejlesztéseket az ACE Telecom

Még nem értük el az év végét, de már látható, hogy az ACE Telecom 2011-es árbevétele átlépi a 600 millió forintot, ami több mint 21 százalékkal haladja meg az előző évi (494 millió forint) eredményt. A cég 2011-ben megközelítőleg 105 millió forintot fordított fejlesztésekre, ami az árbevétel mintegy 17 százalékának felel meg. Az ACE Telecom jövőre további hálózatbővítést tervez, a vállalatot terhelő távközlési különadó ellenére is.

Az ACE Telecom, a hazai internet szolgáltató piac egyik meghatározó szereplője a gazdaság valamennyi szektorát súlyosan érintő válság ellenére 2011-ben is növekedési pályán maradt. A cég már szeptemberben elérte tavalyi árbevétel-szintjét, és idei forgalmával átlépi a 600 millió forintos küszöböt.

Idén a vállalkozások még inkább a költségkímélő megoldások felé fordultak, ám felismerték: működésükhöz nélkülözhetetlenek a megbízható, magas színvonalú szolgáltatások. Ennek köszönheti 2011-es növekedését az ACE Telecom, amelynek idei árbevétele 93 százalékban céges ügyfelektől
származott. Bár legtöbben a ZeroLine és a NetRoller internet-szolgáltatást rendelték meg, idén tovább nőtt a kereslet a magasabb kategóriájú, bérelt frekvenciás – DataCargo és MetroLink – összeköttetések iránt. Egyre gyakrabban igénylik az ACE Telecom alkalmi, egy-egy rendezvényre szóló internet-megoldásait is.

Mindezt bővülő hálózat szolgálja. Idén lezárult a HunNet, Hungarian Networks hálózatának akvizíciója, és emellett 11 új bázisállomást épített ki a vállalat. Így most Budapesten és környékén összesen 152 korszerű bázisállomás gondoskodik az ügyfelek zavartalan kommunikációjáról.

Jövőre – a várhatóan stagnáló vagy visszaeső gazdasági környezet mellett is – további növekedést tervez az ACE Telecom. Az internetszolgáltató bízik abban, hogy stabil, kedvező árú szolgáltatásaik híre újabb megrendeléseket hoz, és számít nemrég megnyitott budaörsi irodájának üzletkötéseire is.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció