Tíztrilliárd tizedesjegy pontosságú a pí

Ki tudta volna megmondani, hogy a pí kilenctrilliárd-kilencszázkilencvenkilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenedik tizedesjegyénél megjelenik az ‘1989’szám? Mostanáig senki. De a Japán Naganoban dolgozó Shigeru Kondo számítógépén kiszámolta a pí közelítő értékét tíztrilliárd (10 000 000 000 000) tizedesjegy pontossággal.

 

Természetesen a hétköznapi mérésekhez, számításokhoz ennél jóval kevesebb, néhány tizedesjegy pontosság is elegendő. A pí nem más, mint az egységnyi átmérőjű kör kerülete, közelítésével már az ókori Egyiptomban is foglalkoztak, az akkori 3,160493827 érték abban az időben csodálatos pontosságúnak számított. A pí irracionális szám, tehát a tizedesjegyek között semmiféle szabályszerű ismétlődés nem figyelhető meg.
A Kondo által használt számítógép nem valamiféle szuperszámítógép, hanem összekapcsolt PC-k együttese, a számításhoz a programot Alexander Yee készítette. Az eredményt 371 nap számolás után kapták meg. A márciusi földrengés és cunami valamint azt azt követő áramkimaradások nem érintették az általuk használt gépeket.
A gépek Windows Server 2008 R2 rendszerrel, 3,33GHz-es Intel Xeon X5680 processzorral futottak. Szükség volt 48 terabyte merevlemez tárolóhelyre, illetve a tömörített fájlok tárolásához még 7,6TB memóriára. Ha a fájlokat tömörítés nélkül kellett volna tárolni, 16,6TB-ra lett volna szükség. A gépteremben a hőmérséklet 40ºC volt, a havi villanyszámla pedig meghalatta a 30000 yent.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció