Internetes vetélkedő az erdélyi kastélyokért

Már be lehet benevezni a WEBkastély elnevezésű vetélkedőre, amelynek célja felhívni a figyelmet az erdélyi kastélyok, kúriák állapotára, illetve bekapcsolni azokat a turisztikai körforgásba.

 Az interneten zajló verseny a közel 600 erdélyi településen található kastély vagy kúria népszerűsítését, értékeinek ismertetését tűzte ki célul. A játékra 6–10 fős csapatok jelentkezhetnek, feltétel, hogy a csapat tagjai erdélyi kastély/kúria közelében éljenek, és egy helyi civil szervezettel is együttműködjenek. Egy kastélynak, egy kúriának csak egy csapata lehet, egy civil szervezet azonban több csapatot is támogathat.

 
Az online verseny egy másik internetes megmérettetéshez, a WebVidékhez hasonlóan zajlik. A részt vevő csapatoknak különböző próbákat, feladatokat kell elvégezniük négy héten keresztül, amelyek a kastély vagy kúria múltjára, jelenére, jövőjére, turisztikai hasznosíthatóságára, a köréje szervezett rendezvényekre vonatkoznak.
 
Háromtagú zsűri bírálja el a beérkező munkákat, de a közönség is befolyásolhatja szavazatával az eredményt - közli a Transindex erdélyi hírportál a november 26-án eredményhirdetéssel és díjátadással záruló versenyről.
 
A www.webkastely.ro honlapon kívül közösségi oldalakon is jelen lesz a vetélkedő, melyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület közösen szervez.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció