A NordTelekom 171 millió forinttal megemelte alaptőkéjét

A NordTelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt. 170 millió forintos össznévértékű zártkörű részvénykibocsátással 372,68 millió forintra emelte alaptőkéjét - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A tőzsde "B" kategóriájában jegyzett cég újonnan kibocsátott, ezer forint névértékű részvényeit a Beltáv Kft. jegyezte le. A közlemény szerint a befektető a részvények névértékét teljes egészében megfizette. 
 
A társaság közgyűlése még januárban döntött az alaptőke zártkörű megemeléséről minimum 50 millió és legfeljebb 250 millió forint értékben. Az akkori közlés szerint a tőkeemelésből befolyó összegből legfeljebb 200 millió forintot a Beltáv Kft. ügyfeleinek és hálózatának megvásárlására fordít a NordTelekom. 
 
A főként internet szolgáltatással foglalkozó magyar tulajdonú NordTelekom a 2010-es évet 264 millió forint árbevétellel és 4,6 millió forint adózott eredménnyel zárta. A 202 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 243 millió forint volt 2010 végén. 
 
A társaság részvényeinek legutóbbi tőzsdei záróára 500 forint volt szeptember 30-án. Az elmúlt egy évben a papír legalacsonyabb árfolyama 390 forint, a legmagasabb 1.275 forint volt. A papírokat 2009 decemberében vezették be a tőzsdére.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció