Egyéjszakás tudományos kaland az Ericsson Kutatás-Fejlesztési Központjában

Akárcsak Európa legtöbb városában, Budapesten is a tudomány és az innováció népszerűsítésének szentelik szeptember 23-ának éjszakáját. A tudományok iránt érdeklődő közönség kora estétől egészen hajnalig válogathat a bemutatók, kísérletek, előadások és kiállítások között. Az Ericsson Magyarország már 16 órától várja a látogatókat K+F Központjának programjaira, a budapesti Science Parkba.

Szót ért-e egymással a morzegép és az okostelefon? Beválik-e forgalmistának a LEGO robotja, ha Ericsson mérnökök veszik kezelésbe? Hogyan lehet gombfocizni okostelefonnal? Aki pénteken ellátogat a budapesti Science Parkba, nemcsak ezekre a kérdésekre kap választ, de azt is megtudhatja, kik állnak az első ránézésre bohókás, valójában komoly felkészültséget, szellemi kapacitást és kreativitást igényélő fejlesztések mögött. A szervezők az ismeretterjesztés lehető legszórakoztatóbb módját választották a természettudományok népszerűsítésére, a programokkal már délután négy órától várják a közönséget.

Morzéról androidra  
Az Ericsson K+F központjának látványosságai közül kiemelkednek a telekommunikáció száz évét és jövőjét játékosan feldolgozó programok. Ilyen az az említett fejlesztés is, amely képes arra, hogy a jó öreg Morzegép már csak kevesek által beszélt nyelvét lefordítsa korunk legelterjedtebb kommunikációs eszközének nyelvére, az androidra. Kutatólaboratóriumunkba rendhagyó idegenvezetést szervezünk, ahol bemutatjuk a fejlesztői munka legizgalmasabb mozzanatait. Kiderül az is, mi történik a  telefontársaságoknál, amikor felvesszük a telefont és hogy miként jut el a televíziós kamera  képe a stúdióból a TV készülékekig. Bemutatjuk az Ericsson mérnökeinek távirányítású járműveit és programozott robotok segítségével próbálunk meg rendet tartani egy LEGOváros nyüzsgő pályaudvarán. A távközlés hőskorára visszatekintve kiállítjuk Ferenc József első Ericsson telefonját.

Kíváncsi nők, versengő egyetemisták

A Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködésben a videotechnika fejlődéséről tartunk látványos előadást, ízelítőt adva a szemüveg nélküli 3D-s tévézés élményéből. Két további műegyetemi programot is befogad az Ericsson K+F Központja: a Masat-1-ről szóló bemutatón kiderül hogyan fog működni az űrben az első magyar műhold, és eldől, a gyerekek vagy a játékos lelkű felnőttek ügyesebbek az okostelefonnal irányított virtuális droidfociban. A megmérettetések a LEGO programozói versenyen folytatódnak az Ericsson mérnökei, a BME és az ELTE hallgatói között. Tudós-kerekasztalunkon fiatal női kutatókkal beszélgetünk karrierről, elhivatottságról, a tudományos kíváncsiság természetéről. Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győzteseinek kiállításán megmutatjuk, hogyan működik a mobil EKG, milyen programmal javítható a térlátás, és hogyan lesz a méregből gyógyszer.

Egy életre szóló kaland

Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói életpálya népszerűsítése. A felsőoktatási és kutatóintézetek által bemutatott érdekes, interaktív programok mellett olyan rendezvényekkel találkozhatunk, amelyeken a kutatások gyakorlati alkalmazása kerül előtérbe, illetve az a kutató, aki üzletemberként és tudományos szakemberként egyaránt megállja a helyét. Az Ericsson Magyarország ezzel a rendezvénnyel még szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait az egyetemi világgal és az intézményekből kikerülő diplomás fiatalokkal. Partnerei ebben idén is a Tempus Közalapítvány és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány.

Az Ericsson K+F Központ a fent említetteken kívül további meglepetéseket is tartogat a Kutatók Éjszakáján – a részletes program itt érhető el.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció