Okostelefon nélkül már élni sem lehet?

Átfogó kutatás a számítástechnikai- és mobileszközök használatáról

Átfogó kutatás készült hazánkban a számítástechnikai és mobileszközök használatára vonatkozóan. A tervek szerint a jövőben minden évben megjelenő E-Tech Reportban többek között a hagyományos mobiltelefonok, az okostelefonok, a számítógépek, a tabletek, a játékkonzolok és a hordozható zenelejátszók használatát vizsgálja a KutatóCentrum.

Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja, és 28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet – többek között ez derült ki a KutatóCentrum által 2011 augusztusa során első alkalommal végzett E-Tech Report kutatásból.

„Napjainkban a technikai eszközök soha nem látott módon fejlődnek és újulnak meg. Mint a fenti adatokból is kitűnik, használatuk is szinte napról napra változik, s ami tegnap még trendinek számított, mára elavult. A piaci szereplők részéről is felmerült már az igény arra, hogy követni tudják ezeket a változásokat, ezért indítottuk el az E-Tech Reportot, mely a tervek szerint évente méri fel a számítástechnikai és mobileszközök használatát” – mondta el Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatási projektmenedzsere.

Az E-Tech Report többek között vizsgálja a telefonok, PC-k, laptopok, netbookok, notebookok, tabletek, e-readerek, játékkonzolok és hordozható zenelejátszók használatának gyakoriságát, a rajtuk végzett tevékenységeket, a preferált márkahasználatot, a vásárlási terveket, az eszközök iránti attitűdöt, valamint a kereszthasználatot. A részletes eredményeket bemutató tanulmányt a KutatóCentrum értékesíti.

„Számos meglepő adat derült ki, s tekintve, hogy az elkövetkezendő években már a trendeket is tudjuk majd vizsgálni, még több érdekességre számíthatunk a jövőben. Jelenleg például a tableteket csupán a megkérdezettek 1 százaléka használja, sőt, sokan nem is nagyon tudják még hova tenni: a használatukra vonatkozó állításokról 30-40 százaléknak nem volt véleménye. Ezzel szemben a néhány éve még szintén ritkaságszámba menő okostelefonról ma már az emberek ötöde azt állítja, hogy nem lehet nélküle élni…” – magyarázza a KutatóCentrum szakértője.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció