Európa a méltó öregkorért

Olaszországban találkoznak Európa kutatói, stratégia-alkotói és vállakozói. Arról tanácskoznak, hogy miként segítheti az infokommunikáció az idősek önálló életvitelét. 

Antonio Tajani ipari és vállalkozásügyi európai biztos, az Európai Bizottság alelnöke nyitja meg az idei AAL (Ambient Assisted Living) Fórumot az olaszországi Lecce-ben. A szeptember 26-28. között tartandó konferencia és kiállítás egyik fő célja, hogy bemutassa az AAL Közös Program projektjeinek előrehaladását, valamint az elért eredmények kedvező hatásait az idősek mindennapi életére. A Fórum ezen túlmenően ráirányítja a figyelmet az Európai Unió legutóbbi kezdeményezéseire, így például az Európai Innovációs Társulásra, valamint annak – az Európai Bizottság által támogatott – „Aktív és egészséges öregedésért” pilotprojektjére. Az AAL Fórum nem titkolt célja, hogy összehozza az ipar képviselőit, a befektetőket, a kutatókat, a vállalkozókat, a végfelhasználókat, valamint a stratégia-alkotókat.

 

A plenáris ülések előadói között szerepel az Age Platform főtitkára, aki a felhasználói igényeket foglalja össze. A résztvevők hallhatnak az Európai Unió „Aktív és egészséges öregedésért” stratégiájáról. A témáról Neelie Kroes (elnökhelyettes, Európai Bizottság) kabinetjének szakértő tagja tart előadást. Ott lesz az előadók között az Egyesült Államok „Okos egészség és jólét” programjának igazgatója, aki az amerikai AAL témájú innovációkról számol be. Meghallgathatják az érdeklődők a Nemzetközi Gerontológiai Társaság elnökét, valamint a WHO egyik korábbi igazgatóját is.

 

Magyar előadói is lesznek a rendezvénynek. Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója plenáris előadást tart az AAL projektek jelentőségéről a szociális innováció számára Magyarországon és a régióban. Hegyesiné Orsós Éva, az "Életet az Éveknek Országos Szövetség" elnöke a „Getting Older in South Europe” szekcióban ad elő. Hanák Péterrel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egészségipari Mérnöki Tudásközpontjának elnökével az egyik szekció elnökeként találkozhat a hallgatóság.

 

Aktívan vesznek részt  a konferencián a kis- és középvállalatok, amelyek sikertörténeteikről, az AAL területén szerzett tapasztalataikról, a piacra lépés lehetőségeiről számolnak be a hallgatóságnak.

 

Magyarország is több AAL projekthez csatlakozott. Néhány ezek közül: CARE (Biztonságos otthonok idős embereknek); CCE (Távgondozás idős, feledékeny embereknek); Domeo (Időseket otthonukban segítő robotok); Happy Ageing (Az idősödés otthoni segítségnyújtáson alapuló megközelítése); CVN (Összekapcsolt életek: személyes távjelenléti hálózat), NoBits (Élő történelem – Infokommunikációs megoldás időseknek emlékeik rögzítésére, digitalizálására és megosztására); Join-In (Időskori akadályok leküzdése játékosan).

 

A közeljövőben további AAL projektek indulnak el magyar részvétellel, többek között: M3W (A szellemi frissesség fenntartása és mérése), PaeLife (Személyes segítő eszköz időseknek társadalmi kapcsolataik erősítésére), Seniorengage (Virtuális hálózat nyugdíjba vonult időskorúak aktív közösségi részvételének elősegítésére), HELASCol (Időskorúak aktív közösségi életének segítése a digitális társadalomban), ELDER-SPACES (Időskorúak társadalmi kapcsolatainak erősítése jobb kommunikációval, aktivizálással és interakciókkal); lásd: http://www.nfu.hu/aal_kozos_program_tamogatott_projektek_listaja

 

A részletes program a http://www.aalforum.eu/ oldalon található. Ugyanitt lehet a Fórumra regisztrálni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció