M&M’s alkalmazás nyerte az iWiW versenyét

A magyar közösségi portál 2011 májusában kreatív alkalmazásokra hirdetett versenyt. Az „Apppályázat” győztese az M&M’s csokigolyós játéka lett. Mellette a Kirowski családalapításra vonatkozó kérdőíve, a Septic media társkeresője, valamint a K&H Bank pénzügyi játéka bizonyult a legszórakoztatóbb alkalmazásnak.

Az „Apppályázat”-ra hirdetők és kreatív ügynökségek az általuk kitalált és megvalósított fejlesztésekkel jelentkezhettek 2011. június 30-ig. Az éles verseny július 14-én indult, amikor az alkalmazások egyszerre kikerültek a közösségi portálra. Ezzel egy időben az iWiW-es csapat szavazóbizottsága is megkezdte értékelését: az alkalmazás kreativitását, a kivitelezés minőségét, az ötlet közösségi illetve szórakoztató jellegét, valamint a márkához való közelségét pontozták. A fenti szempontok alapján a verseny győztese a DRAFTFCB Kft. által megálmodott M&M’s-es alkalmazás, a „Fun Art” lett.

– Itt a cég csokigolyóiból lehet képeket kirakni és ezeket a barátokkal megosztani – számol be a fődíjas alkalmazásról Kovács Gergely, az iWiW vezetője. – Az ötlet egyedi, a megvalósítása is igényes, használója újra gyereknek érezheti magát, ráadásul elkészített képeit a cég még ajándékcsomagokkal is díjazza.

A legtöbb felhasználót a Kirowski Zrt. „Vagy vagy nem vagy” alkalmazása vonzotta, amely az egyre inkább kitolódó családalapítási problémákon dilemmázik. Mellette a Septic media egyedülálló társkeresője, a „Szimpikerék” talált sok száz érdeklődőre. A szavazóbizottság technikailag maximális pontot adott erre az alkalmazásra, és azt is kiemelték, hogy eddig még nem látott társkeresési lehetőségek találhatók benne. A gazdasági témákban érdekelt egyéneknek pedig a K&H Bank Zrt. „Ez kész pénz” elnevezésű játéka lehet a leginformatívabb.

– Ebben a játékban pénzügyekkel kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolnunk, így juthatunk tovább a folyamatosan nehezedő pályákon. Az alkalmazás mind tematikájának, mind technikai megvalósításának köszönhetően igazán izgalmas élményt nyújt, és miközben szórakoztat, értékes információkat is átad – mondja az iWiW vezetője.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció