Goldenblog hetedszer

Idén hetedik alkalommal, július 7-től indítja útjára hagyományos blogversenyét a hvg.hu, ahol kilenc kategóriában osztanak majd díjakat. A korábbi évektől eltérően most párhuzamosan fog zajlani a kategóriák versenye, továbbá a legjobbak az olvasók és a szakmai zsűri szavazatai alapján külön-külön is díjazva lesznek.

A hvg.hu 2005-ben indította el először a Goldenblogot. A verseny célja azóta sem változott: a blog-élet fellendítése és a legjobb, szakmailag is kiemelkedő blogok megismertetése egy szélesebb olvasóközönséggel.

2011-ben azonban más lett a verseny menete. A korábbi évektől eltérően egy időben zajlik mind a kilenc kategória versenye. A nevezési időszak július 7. és július 28. között tart, és ez idő alatt, majd ezt követően egy hétig fog megtörténni a várhatóan több ezer blog szűrése előre ismertetett tartalmi és minőségi szempontok szerint. A szűrést követően indul a kéthetes közönségszavazás, és ezzel párhuzamosan folyik majd a szakmai zsűri munkája. A verseny végén mind a kilenc rögzített kategóriának egyenként két nyertese lehet: egy a közönségszavazatok és egy a szakmai zsűri szavazatai alapján. A győztesek kilétét a Goldenblog 2011 weboldalán hozzák nyilvánosságra, a szponzorok által biztosított díjakat pedig szeptember elején, a versenyt lezáró gálaesten adják át. A Goldenblog 2011 főszponzora a Telenor Magyarország Zrt. „Ez a blogverseny évek óta megmozgatja a hazai WEB2.0-s közösséget, és a Goldenbloggerek írásaikkal élményt nyújtanak olvasóik számára. Azon túl, hogy érdekes és egyedi hírértékű tartalmat gyártanak, véleményformáló szerepük van, ezért érdemes rájuk odafigyelnie a vállalatoknak is, iparágtól függetlenül. Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén a Telenor a főszponzora a Goldenblog2011-nek, mert mi értékeljük a minőségi blogokat, és odafigyelünk a bloggerek véleményére” − mondta Badics Eszter, a Telenor közösségi média szakértője.

Ebben az évben a nevezési kategóriák szorosabban kapcsolódnak a folyamatosan növekvő hvg.hu rovataihoz és a HVG Kiadó tematikus weboldalaihoz. A szakmai zsűri tagjai ezek írói és szerkesztői, az általuk meghívott külső szakemberek, illetve a korábbi év legjobb szerzői lesznek. A közönségszavazásban bárki részt vehet, aki a Goldenblog weboldalán vagy mobiloldalán érvényes Facebook-jelszóval lép be. A Goldenblog 2011 Facebook oldalán is lehet nevezni és szavazatokat leadni, a versennyel kapcsolatos friss bejegyzések olvasása mellett. Az okostelefonok terjedése és a mobilplatformok fejlődése életre hívott egy különdíjat is − ezt az a blog nyerheti el, amelyre a legtöbb „mobil” szavazat érkezik.

2010-ben több tízezren olvasták a nevezett blogokat. A tavalyi verseny fődíját a Burzsuj Blog érdemelte ki, olyan remek blogokkal folytatott küzdelemben, mint a Retrogastro, a Modoros, Tsabeeka, az Addict, Török Gábor, Tinkmara, a Spottr és a Zakuszkatanya.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció