Törökországban 32 számítógépes kalózt vettek őrizetbe

Harminckét feltételezett számítógépes kalózt vett őrizetbe a török rendőrség azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak egy nemzetközi hackerhálózattal, amely támadást intézett kormányzati portálok ellen azért, mert a hatóságok meg akarják szűrni az internetes tartalmakat.

Az Anadolu hírügynökség jelentése szerint vasárnap egy tucat törökországi városban tartottak razziákat olyan hackerek után kutatva, akik kapcsolatban állhatnak az Anonymous csoporttal. A szervezet a múlt héten kibertámadást intézett a miniszterelnöki hivatal, a parlament, illetve a távközlési felügyelet honlapja ellen.

A múlt pénteken Spanyolországban letartóztatták feltehetően ugyanennek a szervezetnek a három tagját, akik kormányzati és vállalati honlapokat támadtak meg. Az El Mundo című spanyol napilap azt írta internetes kiadásában, hogy vasárnapra virradóra bosszúból számítógépes kalózok több mint egy órára megbénították a spanyol rendőrség honlapját.

Az Anonymous az úgynevezett DDoS (Distributed Denial of Service) módszerrel intézi támadásait, vagyis az irányítása alá vont számítógépekről egyszerre próbál belépni a kiszemelt honlapokra, ilyen módon túlterheli az oldalakat kiszolgáló szervert, és a
honlapok elérhetetlenné válnak. Az akcióban több száz ember vesz részt a világ minden tájáról.

Az Anonymous azért küzd, hogy a világháló továbbra is nyitott hely maradjon, amely mindenki számára cenzúra nélkül elérhető.

MTI

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció