Először van magyar tagja az IAB Europe elnökségének

Somogyi Endre, az IAB Magyarország elnökségének nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja képviseli ezután a tagországokat az online marketing nemzetközi szabványosítási kérdéseivel és a piac élénkítésével foglalkozó szervezet (Interactive Advertising Bureau)  európai irodájának  (IAB Europe) elnökségében. Somogyi részt vett az IAB EU e heti barcelonai esemény-sorozatán, ahol az első nap a különböző nemzeti IAB-k cseréltek tapasztalatot kutatás, szabályozás és nemzetközi együttműködés témában. Ezt követte az európai tagok közgyűlése, ahol elfogadták az IAB Europe elmúlt éves munkáját majd sor került a tisztújításra, amelynek során a magyar képviselőt beválasztották az IAB európai elnökségébe.

Somogyi Endrét az online hirdetés-kiszolgálással foglalkozó Adverticum Zrt. delegálta az IAB (Interactive Advertising Bureau) magyarországi szervezetébe, s mivel a hazai tagszervezet megalakításánál már az induló feladatokból is jelentősen kivette a részét, az IAB Magyarország első közgyűlésén elnökségi taggá választották, amit - az első ciklus elteltével - a tisztújításnál is megerősítettek. 

Somogyi Endre az Adverticum Zrt. felső-vezetésében betöltött munkaköre előtt dolgozott az Argo és a Carnation részvénytársaságoknál valamint a WD Project nevű IT-cégnél. Egyetemi diplomáját a Hertfordshire (B.A.) illetve a Budapesti Műszaki Egyetemen (M.B.A.) szerezte. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció