Meghosszabbították az uniós internetbiztonsági ügynökség megbízatását

Döntöttek az európai uniós tagországok távközlési miniszterei pénteken arról, hogy meghosszabbítják az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumát - jelentette be a brüsszeli ülésen elnöklő Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.

Hangoztatta: a 2013 szeptemberéig szóló hosszabbításra vonatkozó megállapodás azért fontos, mert a Krétán működő ügynökség jövőjével kapcsolatban a mandátum lejártának közeledése miatt bizonytalanságok merültek fel.

Elmondta, a tagállamok között egyetértés alakult ki az ügynökség jövőbeni modernizációjának alapelveiről is.

Ennek köszönhetően "a lehető legrövidebb időn belül" korszerűsíteni lehet az ügynökség működését - tette hozzá.

A korszerűsítéssel együtt az ügynökség várhatóan új mandátumot is kap.

Neelie Kroesszal, az Európai Bizottság távközlési kérdésekért is felelős tagjával közösen tartott sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra: az elnökség távközlési programját három hívó szó, a stratégia, a biztonság és a spektrum köré építették, és a mostani találkozón több olyan döntés született, amely igazolja e célok helyességét és fontosságát.

Bejelentette az államtitkár azt is: közelebb került az Európai Unió pénteken első spektrumpolitikai, azon belül a szélessávú internetes hozzáférés biztosításával kapcsolatos átfogó programjának elkészítéséhez.

A szóban forgó javaslat öt évre szóló politikai programot kíván létrehozni, amely ösztönözni fogja a hatékony frekvenciagazdálkodást, és garantálja, hogy 2013-ig elegendő mennyiségű frekvencia álljon rendelkezésre a vezeték nélküli széles sávú hírközlés számára.

A program hozzá fog járulni ahhoz is, hogy a távoli, félreeső területeken élők is rendelkezhessenek széles sávú internetkapcsolattal, valamint hogy hozzáférhetővé váljanak az innovatív szolgáltatások az EU-ban - hangoztatta Nyitrai Zsolt a témához kapcsolódó interjúban, amely a magyar EU-elnökség honlapján olvasható
(http://www.eu2011.hu/hu/hir/nyitrai-mindenki-szamara-biztositani-kell-szelessavu-internetet).

A brüsszeli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tagországok elfogadták az elnökség jelentését, amely a tagállamok és az uniós intézmények közti egyeztetéseken eddig elért haladást összegzi.

Az említett interjúból kiderül, hogy a program elfogadásához elsősorban arra van szükség, hogy megállapodjanak az Európai Parlamenttel.

A tanács egyöntetű álláspontja szerint a program hozzájárul az uniós állampolgárok esélyegyenlőségének előmozdításához és az unió, valamint az EU-tagállamok versenyképességének javításához is - hangoztatta az államtitkár.

Az elnökség még a hátralévő bő egy hónapban is mindent megtesz azért, hogy előrelépjenek ezen a területen. Ennek keretében júniusban sor kerülhet még egy magas szintű egyeztetésre - jelentette be Nyitrai Zsolt.

Szerepelt a találkozón a kiemelt információs struktúrák védelmének ügye is. Az ezzel kapcsolatban elfogadott következtetésekben figyelembe vették a témakörben korábban Magyarországon tartott miniszteri konferencia megállapításait is - hangoztatta az államtitkár.

Elnökségi célkitűzés volt az is, hogy a tavaly elfogadott uniós digitális menetrendet a lehető legnagyobb mértékben előmozdítsák ebben a félévben. A e területen elért haladásról az ülésen szintén eszmét cseréltek.

A találkozón szó esett az internetes kormányzati szolgáltatásokról is. Ezek megkönnyítik a polgárok életét - hangoztatta Nyitrai Zsolt. Hozzátette, hogy a biztonság elnökségi jelszava azokat a törekvéseket is magában foglalja, amelyek célja megerősíteni a lakosság bizalmát a digitális szolgáltatásokban.

Kroes a sajtótájékoztatón dicsérte a magyar elnökség munkáját és együttműködésüket.

Csalódottságát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy a határidő mostani lejártáig csak két tagállam (Dánia és Észtország) jelentette be az Európai Bizottságnál, hogy a gyakorlatba ültette mindazon jogszabályokat, amelyeket két évvel ezelőtt, az úgynevezett távközlési csomagban fogadtak el a tagállamok. Fontos jogelemekről van szó, mert új jogokkal segítik a fogyasztókat, nagyobb személyiségi jogi védelmet biztosítanak az internet használatakor, és növelik a verseny tisztaságának garanciáit.

Az uniós illetékes bejelentette, hogy a bizottság szabálysértési eljárást indít azon tagországok ellen, amelyek tovább késlekednek az EU-előírások átvételével.

MTI
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció